Ökölvívás: Erdei Zsolt a szövetség új elnöke

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2017.04.01. 13:21
null
Csötönyi Sándort (balra) Erdei Zsolt váltja az elnöki poszton (Fotó: Veres Viktor)
Az előzetes várakozásoknak megfelelően Erdei Zsoltot választották meg a Magyar Ökölvívó-szakszövetség (MÖSZ) új elnökének a szombati tisztújításon.

 

Az Arena Hotelben rendezett közgyűlésen a versenyzőként amatőr és profi világbajnok, olimpiai bronzérmes Erdei volt az egyedüli jelölt. Az ülésen – a MÖSZ tájékoztatása szerint – a 106 szavazásra jogosult tagból 87 volt jelen, s ők nyílt szavazáson, egyhangúlag adtak neki bizalmat.

A szövetséget 1996 óta irányító Csötönyi Sándort a tagok tiszteletbeli elnöknek választották.

Az ökölvívóknál legutóbb 2015 őszén volt tisztújítás. Akkor Csötönyi volt az egyedüli jelölt, s 2020-ig kapott mandátumot.

Az elmúlt hónapokban ugyanakkor a sportág berkeiben egyre nagyobb teret nyertek a változást sürgetők, mivel a bokszban hosszú ideje nincsenek komoly eredmények. Férfiaknál világbajnokságon 2009-ben volt legutóbb magyar dobogós (Káté Gyula), olimpián pedig 2000-ben, amikor éppen Erdei nyert bronzot.

MEGVÁLASZTOTTÁK A 21 TAGÚ ELNÖKSÉGET

A MÖSZ történetének valaha volt legbékésebb hangulatú közgyűlésén bejelentették, hogy az elnököt és az elnökséget öt évre választották meg. A közgyűlés végén Erdei Zsolt elnök ajándékot adott át Csötönyi Sándornak a magyar ökölvívásért végzett munkájáért.

Alelnökök: Dér Tamás, dr. Berkes István, ifj. Lasz György, ifj. Süllős Gyula, Pajna Zoltán, Pantl Péter, Soós Zoltán
Elnökségi tagok: Balogh Sándor, dr. Sarlós András, dr. Kassai László, dr. Kálózdi Tamás, Draskovics Szilárd, Horváth Ferenc, Kepli József, Kóczián József, Kovács Géza, Rieb György, Sárközi Márk, Szabó Sándor, Varga Gergely

Ellenőrző testület: Orodán Sándor (elnök), Dr. Rátkai Norbert, Dr. Pálos Péter, Fásy Ádám, Szántó László, Turbucz Gábor, dr. Laczkó János

A tavalyi év végén Rácz Félix, a Felix Promotion vezetője nyíltan támadta Csötönyit, csatlakozva ezzel az elnököt már korábban bíráló Kovács Istvánhoz, az eddigi utolsó magyar ökölvívó olimpiai bajnokhoz. Közben a háttérben egyeztetések folytak, s felvetődött Erdei Zsolt neve mint lehetséges utódé. Ő jelezte, akkor vállalja az elnökséget, ha a boksztársadalom kilencven százaléka támogatja, február közepén pedig arról számolt be, hogy rengeteg pozitív visszajelzést kapott, és megkapta azt a bizalmat, amit kért.

A Madárfészek Akadémia vezetője még akkor egyeztetett a jövőről Csötönyi Sándorral, aki jelezte, hogy csak az ő javára hajlandó lemondani a posztról, mert benne megbízik, és becsületes, tisztességes embernek tartja.

Szombaton aztán Csötönyi a közgyűlésen lemondott posztjáról, és Erdeit javasolta utódjának.

Az Arena Hotelben délelőtt éves rendes beszámoló közgyűlést tartott a szövetség, ezután választották meg az új elnököt. A nap során teljes tisztújítást is tartottak. Megválasztották – az Erdei által javasolt – 21 tagú elnökséget, melyben az új sportági vezető mellett hét alelnök kapott helyet.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik