Ökölvívás: Bankst tekinti új edzőjének Vladimir Klicsko

2012.11.09. 10:58
Címkék
Nem egyedi, de valószínűleg igen ritka eset, hogy egy élvonalbeli ökölvívót egy szintén aktív, ráadásul épp az ő súlycsoportjában vitézkedő bokszoló készítsen fel a mérkőzéseire. Emanuel Steward halála után nagy kérdés volt, hogy a WBO, IBF és WBA nehézsúlyú világelsője, Vladimir Klicsko kivel folytatja a pályafutását, hiszen a legendás trénert pótolni nem mindennapi feladat. Klicsko – elmondása szerint Steward korábbi véleményére hallgatva – Johnathon Bankst nevezte meg új főedzőjének, ami nemcsak a hétvégi, Mariusz Wach elleni találkozóra szól, hanem a továbbiakra is.

„Sok találgatás folyt arról, vajon ki lesz az új edzőm, én viszont már az első pillanattól kezdve tudtam, hogy Johnathon Banks veszi át az első számú posztot a szorítósarkamban. Ez a srác rengeteget tanult Emanueltől. Aznap ismertem meg, amikor Emanuelt. Ennek már kilenc esztendeje, ezalatt Johnathon folyamatosan tanult a Kronk Gym iskolapadjában, magától Stewardtól vette át az ismereteket, amelyeket tudni kell az ökölvívásról. Természetesen le kell szögezni, hogy Johnathon Banks nem Emanuel Steward, tehát neki is megvannak a maga sajátos módszerei" – nyilatkozta Klicsko a helyzetről.

Banks egyébiránt meglehetősen önfeláldozó munkát végez, hiszen november 17-én, azaz jövő hétvégén neki is jelenése van a szorítóban, méghozzá a cseppet sem egyszerű feladatnak ígérkező Seth Mitchell ellenében.

www.profiboksz.hu

Legfrissebb hírek

Veszprém, Szeged: a rájátszásban visszatért a remény

Kézilabda
6 perce

Révész Bulcsú remekelt, továbbjutott a sznúker-vb selejtezőjében

Egyéb egyéni
7 órája

Szerdai sportműsor: PSG–Liverpool, Barca–Atlético Madrid a labdarúgó BL-ben, Kielce–Szeged a kézi BL-ben

Minden más foci
7 órája

Van-e Szeged-fóbiája a Kielcének?; Az ETO FC öt, a Ferencváros hat győzelemre az aranytól

E-újság
7 órája

A Hapoel Tel-Aviv a Fenerbahcét, az Olympiakosz a Real Madridot verte meg a férfi kosár Euroligában

Kosárlabda
7 órája

„A legutóbbi beszélgetésünkkor azt mondtam neki, hogy hagyja a futballt a fenébe” – Bölöni Lászlót megrázta Mircea Lucescu halála

Minden más foci
7 órája

BJK-kupa: az eső miatt szerdán zárul Tóth Amarissa meccse

Tenisz
7 órája

Megbocsátott tatárjárás – Malonyai Péter publicisztikája

Olasz labdarúgás
7 órája
Ezek is érdekelhetik