Kiszenvedte a címvédést Erdei Zsolt örököse

2009.12.20. 14:03
Címkék
Első ízben léphetett szorítóba teljes értékű világbajnokként Jürgen Brähmer a szombat éjszakai schwerini Universum Box Promotion profi ökölvívó gálán, és az előzetes várakozásokhoz képest jóval nehezebben védte meg a korábban Erdei Zsolt által birtokolt WBO félnehézsúlyú bajnoki címet.
Jürgen Brähmer és Dmitrij Szhockij párviadala nagy küzdelmet hozott (Fotó: REuters)
Jürgen Brähmer és Dmitrij Szhockij párviadala nagy küzdelmet hozott (Fotó: REuters)

A fordított alapállású német öklöző a találkozóig veretlen orosz Dmitrij Szuhockijjal csapott össze, aki makulátlan rekordja ellenére is ismeretlen volt a nagyközönség számára.

A mérkőzés enyhe Brähmer fölénnyel indult, de annak ellenére, hogy a címvédő volt a kezdeményező, a harcot bátran felvállaló és veszélyesen kontrázó 28 éves orosz kihívó nem engedte igazán kibontakozni a világbajnokot.

Mivel egyik fél sem helyezett nagy hangsúlyt a lábmunkára, így gyakorlatilag állóharcot láthatott a publikum.

A 10. menet közepén a kihívó – az addig látottak alapján nem is annyira váratlanul – egy pontos, fejre irányuló kombinációval megrogyasztotta a fáradó bajnokot, aki nem ment le, de a kötelekhez szédülve hosszú másodpercekig csak nyelte a Szuhockij-féle ütészáport.

Brähmer óriási verést kapott, és bár próbált védekezni (válaszra már képtelen volt), sem a kettős fedezék, sem pedig az elhajlási kísérletek nem jártak sikerrel, és az orosz bokszoló horgai és egyenesei szinte akadálytalanul záporoztak a jobb szeme felett sérülést szenvedő, és emiatt vérben úszó címvédőre.

Sokan már a leléptetést várták, és Mike Ortega mérkőzésvezető közbe is lépett, de nem a találkozónak vetett véget, hanem csak a ringorvos, Walter Wagner véleményét kérte ki Brähmer sérülése kapcsán.

Rövid tanácskozás után folytatódhatott a küzdelem, és a nagy gondban lévő német bajnok túlélte a menetből hátra lévő másodperceket. A rövid szünet alatt üggyel-bajjal lekezelték Brähmer meglehetősen súlyos sérülését, illetve némileg össze is szedte magát az elgyötört öklöző, így az utolsó két felvonásban már el tudta kerülni a kritikus szituációkat.

A küzdelmes 12 menet után végül a pontozók egyhangúlag – 116:112, 116:112, 118:110 arányban – Brähmert látták jobbnak, így Michael Timm 31 éves tanítványa első ízben védte meg világbajnoki koronáját.

Forrás:  www.profiboksz.hu

Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: a magyar válogatott a kazahokat fogadja Debrecenben

Minden más foci
4 órája

Angyal Dániel: Szeretnénk maradandót alkotni; a Metz ellen már nem fért bele a hiba a Győrnek

E-újság
4 órája

Szívügy – Somogyi Zsolt jegyzete

Minden más foci
4 órája

Kihűlő szerelmek – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
5 órája

Olise mesterhármast szerzett, a francia válogatott az északírek legyőzésével hangolt a vb-re

Foci vb 2026
5 órája

Vb-felkészülés: vérszegény holland győzelem az üzbégek ellen

Foci vb 2026
5 órája

Vb 2026: cserélnie kellett Hollandiának – sérülés miatt kihagyja a tornát az Arsenal kulcsembere

Foci vb 2026
5 órája

Simán nyert Nyíregyházán, története során először bajnok az Újpest a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
6 órája
Ezek is érdekelhetik