Dávid a Góliátok között

THURY GÁBORTHURY GÁBOR
Vágólapra másolva!
2009.11.11. 12:01
Címkék
Az orosz Nyikolaj Valujev szombati veresége után a négy nagy világszervezet közül az egyik, a Bokszvilágszövetség (WBA) nehézsúlyú trónján újra nem exszovjet világbajnok ül. A Klicsko testvérek, illetve Valujev uralkodása során gyakran felvetődött a kérdés, jó-e a profi boksznak az exszovjet dominancia? David Haye mindenesetre berúgta az ajtót. Ez viszont jó a profi bunyónak!

Haye második nehézsúlyú mérkőzésén rögtön vb-övet szerzett (Fotó: Action Images)
Haye második nehézsúlyú mérkőzésén rögtön vb-övet szerzett (Fotó: Action Images)

Ha „történelmileg” nézzük, Valujev felbukkanása jót tett a nehézsúlyú kategóriának. Nem azzal, hogy ő is exszovjet, hanem azzal, hogy termete inkább hasonlít egy NBA-ben kosarazó centerre, mint egy bunyósra.

Ugyanezt a Valujevet tette most a szakma talonba. Elég belőle. A David Haye-től elszenvedett vereséget követően – az összecsapás majdnem a nézhetetlen kategóriába tartozott – az orosz gólem bizonytalanul megjegyezte, hogy csak a pontozóknál kapott ki, de ő is tudta, ez nem érv. Főleg azok után, hogy az Evander Holyfield elleni meccse után az amerikai panaszkodott a pontozásra. Felvetődik a kérdés, a szakma tudatosan ejtette-e az orosz óriást, vagy így alakult? A válasz: is-is.

Amikor 2005 decemberében Berlinben – az orosz a német Sauerland istálló bunyósa – John Ruizt legyőzve a WBA világbajnoka lett, valami megpezsdült a súlycsoportban. No nem Valujev boksztudásán ámult el a világ, hanem fizikai paraméterein. Innentől kezdve az volt a kérdés, ki veri meg az óriást. Mindeközben menedzsmentje arra számított, hogy az idő haladtával a gólem megtanul bokszolni is, mire igazi nagy ellenfél akad a horogra, már nem csak paramétereivel ijesztgeti kihívóját. Ez a taktika  annak ellenére beválni látszott, hogy az orosz 2007 áprilisában Stuttgartban pontozással kikapott az üzbég Ruszlan Csagajevtől. Csagajev ugyan jobb bokszoló, mint Valujev, ugyanakkor exszovjet, mivel üzbég.

A visszavágó Csagajev sérülése miatt meghiúsult, s Valujev menedzsere, Wilfried Sauerland addig kavart, míg a Keleti bestia bokszolhatott a WBA betöltetlen világbajnoki címéért. Ehhez 2008 augusztusában John Ruizt kellett legyőzni – mit ad isten, egy olyan bokszolót, akit Valujev korábban már megvert. De Valujev, akit a média a civil életben jóságos óriásnak könyvelt el, továbbra sem tanult meg bokszolni. Pedig a menedzsment mindent megpróbált. Don King éppen Stuttgartban legyeskedett az orosz körül, de kitartott, mondván, Valujevet Amerikában el lehet adni – ha végre akad bunyós a tengerentúlon, aki egyszerre hordozza magában a talentumot és az eladhatóságot. Bármennyire is furcsa, e két tulajdonság nem mindig jár együtt.

Valujev viszont nem kápráztatta el a világot. A magánéletben ugyanolyan színtelen-szagtalan volt, mint a kötelek között. S amikor tavaly karácsony előtt Evander Holyfield megszorongatta, lehetett érezni, Góliát ideje lejárt. Már Holyfield apó – szintén cirkálósúlyúból lett nehézsúlyú világbajnok, mint Haye – befért a kesztyűi közé, az egykori világbajnokot is ki lehetett volna hozni győztesnek, csak éppen az üzleti érdekek nem ezt diktálták. Az odáig rendben lett volna, hogy Holyfield a világbajnok, de mi lesz azután? Ördögi kör, mert hiába tartja még mindig jól magát, nem ő az amerikai álom beteljesülése – az ő álmai már korábban beteljesültek. Tehát még mindig jobb, hogy Valujevé maradt a trón, mintha a 46 éves Harcos ül fel rá. De a menedzserek és promóterek levették a kezüket az oroszról. Csak éppen kellett valaki, akit fel lehetett építeni Valujev ellen.

S akkor berobbant David Haye! Korábban már mindkét Klicskót „megfenyegette”, tehát a verbális „matekban” nem volt rossz, s aki látta cirkálósúlyban, megállapíthatta, nem ijed meg a saját árnyékától, s ütőereje is van. Mit lehet kezdeni egy ilyen bunyóssal? Haye kijelentette, végérvényesen felmegy nehézsúlyba, s akkor jött az ötlet, össze kell ereszteni Valujevvel. A brit a meccs előtt többször vérig sértette a gólemet, aki bárgyú vigyorral nyugtázta ezt, ilyen esetekben jobb helyeken legalább a mérlegelésnél kirobban egy kis csetepaté… A kérdés azt volt, Haye szavait követik-e tettei a ringben?

Hayemaker legalább próbálkozott, s még a Valujev elleni meccs közben kiderült, a mérkőzésszervezők Haye személyében kincsre bukkantak! Ő a menedzserek álma: ha kell, pofázik, ha kell, bunyózik. Rá aztán lehet piacot építeni, nem véletlen, hogy az Oscar De La Hoya vezette Golden Boy Promotion is szerződést kötött vele. Valujev elleni mérkőzését 9 millióan látták Németországban. Ráadásul Lennox Lewis után újra van brit világbajnok nehézsúlyban. Bizonyítani tudta, amit Holyfield: cirkálósúly után nehézsúlyban is világbajnok lett. Újra van valaki, akiről beszélni lehet a királykategóriában.

Mit hozhat a jövő? Valószínűleg John Ruiz következik, akit Haye képes legyőzni. A piacot tekintve a határ a csillagos ég. Néhány ezer brit már Nürnbergben is ott volt a lelátón, de az igazi lehetőség a televíziós eladhatóságban rejlik. Németországban fosztotta meg Valujevet címétől, még ott is bokszoltathatják, de az Egyesült Államokban is népszerű lehet. Annak érdekében, hogy a lehető legtöbb pénzt lehessen kivenni belőle, fokozatosan kell felépíteni. Ez nem lesz nehéz, mert kiváló alapanyag. Nagy-Britanniában az ökölvívás tradíciói elvitathatatlanok – Ricky Hattont több mint tízezer szurkoló követte Amerikába –, Haye-nek most súlycsoportjába kell beleerősödnie, s csak akkor következhet valamelyik Klicsko fivér. Mert ne tévedjünk, a célkeresztben Vitalij és Vladimir Klicsko áll. Más kérdés, hogy alkatilag a brit alkalmas-e a csúcsderbikre, most úgy tűnik, a körítés már megvan. Haye személyében színes egyéniség kavarta fel a nehézsúly állóvízét. Nagyon úgy néz ki, a bokszvilág vele képzeli el az exszovjet bokszbirodalom lebontását.

Egy Dávid a Gólátok között.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik