Boksz: Kovács István meg akar szabadulni a zsarnoktól

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.09.11. 11:52
Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Magyar Ökölvívók Szövetségének keddi elnökségi ülésén Kovács István olimpiai bajnok és Szántó Imre mesteredző lemondott a szervezetben betöltött tisztségéről és az azzal kapcsolatos feladatokról. Kovács a Nemzeti Sportnak indokolta a döntését.  

„Csak azt szeretnénk, hogy az ökölvívó-társadalom felébredjen a nihilből, és megszabaduljon attól a zsarnoktól, aki szisztematikusan hazug adatok és baráti újságírók segítségével csinált egy sikersportágból vegetáló, a tradíciókhoz képest sikertelen sportágat. Papp Laci bácsi 1988-ban egyszer már elüldözte, néhány hónapja pedig Szántó Öcsi bácsi távozott miatta a szövetségtől. Megpróbáltunk együttműködni Csötönyi Sándorral, de nem ment. A lelkiismeretünk tiszta, mostantól a sportág feladata, hogy megoldódjon a helyzet, mert amíg az ökölvívás nem áll ki magáért, én nem akarok egyedül mindenki helyett" – indokolta döntését a Nemzeti Sportnak Kovács István, aki tiszteletbeli elnök volt és a profi szakágat vezette. Kovács István, aki tiszteletbeli elnök volt és a profi szakágat vezette.

 

 

Legfrissebb hírek

Kábítószer-birtoklás miatt körözi a rendőrség a korábbi, világbajnoki érmes magyar bunyóst

Ökölvívás
12 órája

Elárverezik George Foreman garázsban felejtett 1968-as olimpiai aranyérmét

Ökölvívás
12 órája

Ökölvívás: a szerda nem a mi délelőttünk volt a budapesti U23-as Európa-bajnokságon

Ökölvívás
2025.11.26. 12:41

Ökölvívás: Gémes Levente már érmes a budapesti U23-as Eb-n

Ökölvívás
2025.11.25. 18:47

Horváth Laura és Dobos Rebeka negyeddöntős a budapesti U23-as ökölvívó Eb-n

Ökölvívás
2025.11.25. 13:54

Egy győzelem, négy vereség a budapesti U23-as Eb-n

Ökölvívás
2025.11.23. 17:07

Gennagyij Golovkin az új World Boxing-elnök, Kovács István épp kimaradt az elnökségből

Ökölvívás
2025.11.23. 14:45

Veres Roland első menetes kiütéssel nyerte első profi bokszmérkőzését

Ökölvívás
2025.11.23. 11:39
Ezek is érdekelhetik