Olimpiai kvalifikációs ökölvívótorna: Lakotár Hanna búcsúzott

Vágólapra másolva!
2024.03.09. 21:01
Lakotár Hanna (balra) nem szerzett kvótát
Az 54 kilogrammosok között szereplő Lakotár Hanna kikapott a nyolcaddöntőben és kiesett az ökölvívók olaszországi olimpiai kvalifikációs tornáján, melyen a legjobb négy közé kerülésre van szükség a párizsi indulási jog megszerzéséhez.

 

A szövetség tájékoztatása szerint a magyar versenyző egyhangú pontozással maradt alul a vietnámi Thi Kim Vóval szemben, aki minden menetben jobb volt, többet és keményebben talált.

A magyarok közül már csak Akilov Pilip van versenyben, ő vasárnap lép ringbe a 80 kilogrammos súlycsoport nyolcaddöntőjében.

A magyarok négy győzelemnél járnak Busto Arsizióban, ahol Lakotár és Gémes Levente (71 kg) nyerte meg nyitómeccsét, Akilov pedig már két sikernél jár. Szűcs Szabina (57 kg), Mezei Petra (50 kg), Szabó Petra (60 kg) és Nakota Veronika (75 kg), valamint Szaka István (51 kg) és Bernáth István (+92 kg) első meccsén kikapott, majd második meccsén Gémes és Lakotár is veszített és kiesett.

Az ökölvívóknak három lehetőségük volt, illetve van az olimpiai kvótaszerzésre. Az elsőn, a tavalyi Európai Játékokon a magyarok közül ez Kovács Richárdnak (63,5 kg), illetve Hámori Lucának (66 kg) sikerült. Így már biztosan több magyar indulhat Párizsban, mint a legutóbbi, tokiói játékokon, amelyen Gálos Roland egyedül képviselte a piros-fehér-zöld színeket.

A második kvalifikációs versenynek ad otthont most az olaszországi Busto Arsizio, ahol a magyar színeket négy férfi és öt női bokszoló képviseli. Itt a súlycsoportok többségében a legjobb négy szerez indulási jogot a nyári játékokra, azaz a kvalifikációhoz elődöntőbe kell jutni. Női 57 kilóban ugyanakkor csak kettő, női 60 kilogrammban pedig három kvóta talál gazdára.

A harmadik, egyben utolsó esélyt a párizsi részvétel kiharcolására a bangkoki kvalifikációs verseny kínálja május végén.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik