Ökölvívás: Golovkin KO-val verte Muratát a címegyesítő csatában

MTI, V. Á.MTI, V. Á.
Vágólapra másolva!
2022.04.10. 12:10
null
Golovkin (balra) KO-val verte Muratát a címegyesítő csatában (Fotó: AFP)
A kazah Gennagyij Golovkin, a Nemzetközi Bokszföderáció (IBF) középsúlyú világbajnoka nyerte a Boksz Világszövetségnél (WBA) világbajnok japán Murata Rijota elleni címegyesítő meccset, amelyet utóbbi hazájában, Szaitamában több mint 36 ezer néző előtt rendeztek meg szombaton – írja az MTI.


A koronavírus-járvány miatt az eredeti, decemberi időpontnál több mint három hónappal később sorra került, 12 menetesre tervezett összecsapásnak Golovkin – akinek pénteken volt a 40. születésnapja – a kilencedik menetben vetett véget, amikor az egyik ütése után Murata a padlóra került, a mérkőzésvezető pedig technikai KO-t hirdetett.

A kazah egy vereség és egy döntetlen mellett 42. profi győzelmét aratta, s a 37.-et kiütéssel. E hétvégi fellépése előtt legutóbb 2020. december 18-án bokszolt, akkor a lengyel Kamil Szeremetát győzte le technikai kiütéssel, amivel – rekordot jelentő – 21. alkalommal védte meg középsúlyú IBF-övét.

A 36 esztendős Murata, aki 2019 vége óta egészen mostanáig nem lépett szorítóba, 16 győzelem (13 KO) mellett harmadik vereségét szenvedte el.

Amatőrként Golovkin legnagyobb sikere a 2003-as világbajnoki cím, s a 2004-es, athéni ötkarikás játékokon szerzett ezüstérem volt, míg a japán 2012-ben Londonban olimpiai bajnok lett.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik