Ökölvívás: hét magyar jutott tovább a Bocskai-emlékversenyen

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.02.04. 20:14
Hét magyar jutott tovább csütörtökön a 60. Bocskai István nemzetközi ökölvívó emlékversenyen, Debrecenben.

A magyar szövetség tájékoztatása szerint az 52 kilogrammos súlycsoportban az Európa-bajnoki bronzérmes Csóka Nándor jordániai, a 60 kilósok között címvédő Varga Miklós marokkói, a korábbi Európa-bajnok Bacskai Balázs (69) mauritiusi, Harcsa Zoltán (75) német, Nyéki Georgián (84) pedig koszovói ellenfelével szemben győzött egyhangú pontozással.

A 91 kilós Sávoly Gergő a világ egyik legkomolyabb ütőerővel rendelkező öklözőjét, a dagesztáni születésű, de tavaly már azerbajdzsáni színekben Európai Játékokat nyerő Abdullajev Abdulkadirt győzte le. A hazai közönség előtt szereplő Nagy Bence (91 kg) 2-1-es pontozással nyert jordániai riválisával szemben.

Az Oláh Gábor utcai sportcsarnokban zajló Bocskai István emlékversenyen négy kontinens képviseletében 28 ország 140 öklözője – köztük két világbajnok és hét Európa-bajnok – indult. Három súlycsoportban - 60, 64 és 69 kg - a nevezők magas száma miatt két verseny zajlik, ezért szombaton két-két bajnokot hirdetnek.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik