Ökölvívó ob: Káté kikapott, elmarad a várva várt döntő

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.12.04. 20:03
Elmarad az előzetesen talán leginkább várt Bacskai Balázs–Káté Gyula 69 kilogrammos döntő a Hévízen zajló 92. férfi ökölvívó országos bajnokságon, miután utóbbi a pénteki elődöntőben kikapott Vadász Andrástól.

Kovács László szövetségi kapitány tájékoztatása szerint Káté, az elmúlt másfél évtized legeredményesebb magyar amatőr bokszolója (2-2 vb-3., Eb-2., Eb-3. hely) nagyszerű meccset vívott – a tavaly 64 kilóban ezüstérmes – Vadásszal.

Lüktető iramú, hullámzó boksz zajlott a ringben, és a végén a pontozók a fiatalabb versenyzőt látták jobbnak, legalábbis a háromból ketten. A másik ágon a 2010-es Európa-bajnok Bacskai Balázs érvényesítette a papírformát, és biztos sikerrel jutott be a fináléba.

A többi kategóriában az esélyesek nem hibáztak. A szakvezető külön kiemelte az idei Eb-bronzérmes Csóka Nándor (52 kg) és az olimpiai ötödik, Eb- és Európa Játékok-harmadik Harcsa Zoltán (75 kg) teljesítményét. Mint mondta, mindketten kitűnően öklöztek, és technikai K.O.-val jutottak be a fináléba.

Mellettük hozta a „kötelezőt” Ungvári István (49 kg), Szőrös Márk (56 kg), Varga Miklós (60 kg), Gálos Roland (60 kg), Nyéki Georgián (64 kg), Hámori Ádám (81 kg), Sávoly Gergő (91 kg) és Bernáth István (91 kg) is.

A Káté–Vadász meccs mellett a nap másik legjobb mérkőzését Nyéki vívta Fodor Milánnal, illetve parázs csatát hozott Hegyi Barna és Csiki Zoltán összecsapása, amelynek végén előbbi örülhetett, és készülhet a Harcsa elleni középsúlyú fináléra. Szintén élvezetes csatában vívta ki a döntőbe jutást Sávoly.

A döntőket szombaton 14 órától rendezik meg a Hévízi Városi Sportcsarnokban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik