Ökölvívás: Bradleyt a bíró mentette meg a KO-tól - így nyert

Vágólapra másolva!
2015.06.28. 10:39
Furcsa véget ért a szombat este Carsonban rendezett váltósúlyú találkozó az amerikai Timothy Bradley (32–1–1, 12 KO-TKO ) és honfitársa, Jessie Vargas (26–1–0, 9 KO-TKO) között.

A WBO szervezet interim bajnoki övéért kiírt mérkőzésen Bradley méretbeli hátránya ellenére is fiatal ellenfele fölé tudott nőni és jobbkezesei rendre Vargas fejen landoltak.

Vargas kitartóan próbálta eladni a jobbcsapottat, amitől Bradley bal szeme dagadásnak is indult, de mind távolról, mind belharcban a korábbi világbajnok volt eredményesebb.

A záró menetben, nagyjából 20 másodperccel a végső gongszó előtt Vargas ismét eladott egy jobbcsapottat, amitől Bradley megrogyott és hátramenetbe kényszerült. Vargas megpróbálta kiütni bajban lévő ellenfelét, aki kapaszkodásba menekült, de Pat Russell vezetőbíró közbelépett és beszüntette a meccset.

Mint kiderült, Russell bíró úgy hallotta, hogy megszólalt a menet végét jelző gong, azért ugrott a felek közé, és nem azért, hogy leléptesse a megsebzett Bradleyt. Az utolsó menet hivatalosan 2 perc 53 másodpercig tartott. Vargas nem volt boldog a végkifejlettel, hiszen a pontozás nem neki kedvezett, 115:112,116:112,117:111 arányban Bradley nyerte a végig izgalmas, közönségszórakoztató csatát.

www.profiboksz.hu

A MÉRKŐZÉS VÁGATLANUL, A KÉRDÉSES JELENETSOR 1:03:15-TŐL LÁTHATÓ


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik