Ökölvívás: Bradley megosztott pontozással nyert Márquez ellen

Vágólapra másolva!
2013.10.13. 06:52
null
Bradley okos, taktikus küzdelemben nyert (Fotó: sports.yahoo.com)
Megosztott pontozással nyert az amerikai Timothy Bradley Las Vegasban a Bokszvilágszervezet (WBO) váltósúlyú világbajnoki címéért kiírt mérkőzésen a mexikói Juan Manuel Márquez ellen.

 

A győztes nem csak adta, állta is a pofonokat
A győztes nem csak adta, állta is a pofonokat

Bradley márciusi győztes mérkőzésén komolyabb agyrázkódást szenvedett, ezért most felelősségteljes ígéretet kellett tennie feleségének, Monicának, hogy nem megy bele semmilyen bunyóba, bizonytalan közelharcba. Így is tett, a mérkőzésen okos, taktikus küzdelemben bizonyult jobbnak. A három bíró közül kettő őt látta jobbnak (116:112, 115:113), míg a harmadik társuk Márquezt hozta ki győztesnek (115:113).

„Ezzel a győzelemmel megváltottam a jegyemet az ökölvívó Hall of Fame-be – mondta a 31. mérkőzését is megnyerő, még véretlen Bradley (31–0–0, 12 K. O.–T. K. O.), aki Manny Pacquia után újabb komoly riválisnál bizonyult jobbnak. – Egy igazi nagy bajnokot győztem le, újra és újra odaszúrtam neki, ő viszont nem tudott hozzá érni. Adtam neki egy bokszleckét."

Az amerikainak még incselkedni is maradt kedve
Az amerikainak még incselkedni is maradt kedve

A vesztes Márquez így nem lett világbajnok ötödik súlycsoportban, ami a világon eddig csak öt embernek sikerült, viszont mexikóinak még egynek sem.

A KÉTSZERES OLIMPIAI BAJNOK K.O.-VAL DEBÜTÁLT

Negyedik menetes K.O.-val mutatkozott be a profik között a kétszeres olimpiai bajnok Vaszil Lomacsenko. Ellenfele a jó mérleggel rendelkező mexikói Jose Ramírez (25–3, 15 K.O.) , a mérkőzés tétje pedig a WBO pehelysúlyú nemzetközi címe volt.

Nagy várakozás előzte meg a találkozót, ugyanis Lomacsenko nem mindennapi tehetség, az amatőrök között 397 mérkőzésen mindössze egyetlen alkalommal talált legyőzőre. Kétszeres olimpiai és világbajnok, akinek a nevét már a bemutatkozó mérkőzése előtt egy esetleges 2014-es Rigondeaux elleni mérkőzésen emlegették. A találkozó jól indult, már az első menetben sikerült padlóra küldenie ellenfelét egy fültő környékére mért bal horoggal. Lomacsenko folyamatos elmozgással, remek lábmunkával és gyors kombinációkkal irányította a küzdelmet, de a gyors leütés ellenére sem adta könnyen magát Ramírez, folyamatos nyomást próbált gyakorolni az egykori amatőr klasszisra. A második és a harmadik menet hasonló ütemben zajlott, a harmadik etapban egy összefejelést követően Lomacsenko felszakadt, de a sérülés nem hátráltatta a küzdelemben. A negyedik menet utolsó másodperceiben egy fantasztikus testütést követően Ramírez ismét a földre rogyott, és ezúttal képtelen volt a folytatásra, így egy másodperccel a menet vége előtt beszüntették a találkozót. (Forrás: www.profiboksz.hu)

SALIDO KIÜTÉSSEL HÓDÍTOTTA VISSZA VB-ÖVÉT

Salido nyerte az „Orlandók csatáját", miután egy hetedik menetes kiütéses győzelemmel hódította vissza a januárban Mikey García ellen elveszített WBO pehelysúlyú világbajnoki övét. Ellenfele a Puerto Rico-i Orlando Cruz volt. A mérkőzésen leginkább Salido akarata érvényesült, folyamatos nyomás alatt tartotta Cruzt, és remek testre mért kombinációkkal próbálta lassítani ellenfelét. Cruz kontrabunyóra próbált berendezkedni és inkább kívülről szeretett volna dolgozni, de nehezen találta a törzsből remekül mozgó Salido ellen az ütőtávot, így rendre nyelte utóbbi hátsókezes bombáit. Az ötödik menetig szinte ugyanaz a forgatókönyv zajlott, ekkor Salido beindította a rakétákat, és többször is zavarba hozta Cruzt a pontos kombinációkkal. A hatodik menetben kissé visszavett Salido és úgy tűnt, Cruz kontra taktikája működhet, de a hetedik menetben ismét magasabb fokozatba kapcsolt a mexikói, aki egy nagy ütésváltást követően egy bal bombával földre küldte a Puerto Ricó-i riválisát. Cruz képtelen volt felállni és Kenny Bayless beszüntette a találkozót. Salido ezzel a győzelemmel a harmadik alkalommal szerzett világbajnoki címet, mérlege pedig 40–12–2 (28 K.O.)-ra javult. (Forrás: www.profiboksz.hu)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik