Ökölvívás: a padlóról felkelve védte meg világbajnoki címét

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.21. 22:49
Izgalmas és fordulatos mérkőzésen, a padlóról felkelve védte meg ötödik alkalommal WBC cirkálósúlyú világbajnoki címét Krzysztof Wlodarczyk, miután a pénteki, moszkvai mérkőzés 8. menetében megállította a makulátlan rekordú, korábbi olimpiai bajnok orosz Rahim Csahkijevet.
Az összecsapást kifejezetten gyengén kezdte a lengyel címvédő, és az agresszív Csahkijev látványosan elvitte a nyitó meneteket, sőt, a 3. felvonásban számolni is kellett a jobb szeménél korán megsérülő Wlodarczykra. A 4. etapot követően a WBC nyílt pontozási szabályának értelmében beolvasták az állást, amely szerint a kihívó 40:34, 40:35, 40:35 arányban vezetett (itt érdemes megemlíteni, hogy a három döntnök között volt a magyar Flórián Béla is).Ekkor úgy tűnt, csak idő kérdése, és Csahkijev rövidre zárja a találkozót, azonban Wlodarczyk feltámadt, majd a 6. menetben már ő küldte padlóra riválisát egy szűk, fejre mért balhoroggal. A meglepő fordulat sokkolta a saját – magas – tempójától vélhetően elfáradó kihívót, aki a 7. felvonásban újra padlót fogott, szintén egy balhorog következtében.A 8. etapban aztán a vérszemet kapó Wlodarczyk kétszer is leütötte a mérkőzéséig veretlen ellenfelét, akit technikai K. O.-val le is léptetett Daniel Van de Wiele vezetőbíró. Wlodarczyk ezzel az értékes győzelemmel a címvédés mellett begyűjtötte 48. profi győzelmét, Csahkijev pedig 16 sikerrel megvívott hivatásos találkozó után szenvedte el első vereségét.www.profiboksz.huwww.profiboksz.hu
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik