Rióban már „kötelező” legalább egy ökölvívó érem

Vágólapra másolva!
2012.11.28. 09:10
null
Erdei Zsolt az eddigi utolsó magyar ökölvívó, aki olimpián érmet szerzett (Fotó: Szabó Miklós)
A következő olimpia jegyében megtartott ökölvívó sajtótájékoztatón bejelentették, hogy 2013 szeptemberétől Erdei Zsolt lesz a szakmai igazgató, ő azonban valószínűleg nem vállalná még ilyen hamar a feladatot.

„Ha az adófizetők pénzéből ilyen sokat áldozunk a sportra, nem túlzott elvárás, hogy eredményekkel igazoljuk a döntés helyességét.”

A jövő heti debreceni országos bajnokságot és a februári Bocskai István-emlékversenyt felvezető keddi sajtótájékoztatón Kósa Lajos szavai mindenkit helyre tettek. A debreceni polgármester a magyar sikersportágaknak szánt évi – szavai szerint – 15 milliárd forinttal kapcsolatban hívta fel a figyelmet, hogy a támogatással nemcsak a Kánaán jön el, hanem a nagyobb felelősségvállalás kora is. A bokszolóktól például legalább egy érmet – lehetőleg aranyat – várnak a 2016-os riói olimpián.

„Négy év alatt egy tizenhét éves versenyzőt fel lehet építeni az olimpiára” – hangzott el többször is a sajtóórán, viszont az óra már ketyeg, vagyis elvileg a december 5. és 8. között sorra kerülő ob-n a jövő bajnokainak is fel kell bukkanniuk.

A szövetség az első lépést mindenesetre megtette, szakmai oldalról szépen erősített, hiszen a hagyományokkal ellentétben a férfi-, a női és az utánpótlás-válogatott mellé is kinevezett egy-egy menedzsert, 2013 szeptemberétől pedig igazi példakép veheti át a szakmai munka irányítását.

„Két héttel ezelőtt megállapodtam Erdei Zsolttal, hogy a jövőben szakmai igazgatóként segíti a szövetséget. Neki csak annyi volt a feltétele, hogy szeptemberben kezdhesse a munkát, addig él ugyanis a profi szerződése” – jelentette be a szövetség elnöke, Csötönyi Sándor.

Márpedig Erdei tudja, hogyan kell olimpiai éremig jutni, hiszen a legutóbbi magyar ökölvívómedál az ő 2000-ben, Sydneyben szerzett bronza a játékokról. Más kérdés, hogy a szeptemberi időpont egyelőre inkább az elnök úr álmai között szerepel, az aktív profi pályafutása folytatására készülő Erdei szíve szerint akkor még javában bokszolna...

MAJD JÖN, HA TUD

– Gratulálhatunk a szövetség új szakmai igazgatójának?

– Ez azért korai lenne. Csötönyi Sándor valóban felajánlotta a pozíciót, én viszont nem tudtam elvállalni, hiszen feladataim vannak még a profi bokszban.

– Akkor miként került szóba, hogy jövő szeptemberben hivatalba lép?

– Jelen állás szerint akkor tudnék leghamarabb pozíciót vállalni, Csötönyi úr pedig azt mondta, hogy fenntartja nekem a státust, amíg kell.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik