Balzsay Károly tízmenetes összecsapás előtt

T. G.T. G.
Vágólapra másolva!
2010.10.29. 07:49
null
Balzsay következő meccsére készül (Fotó: Czagány Balázs – archív)
Balzsay Károly tízmenetes összecsapáson lép a kötelek közé november 19-én Hamburgban. Az Universum bokszolója a klubjával kötött szerződés értelmében idén második alkalommal lép a ringbe.

Balzsay Károly (22–2–0, 16 K. O.–T. K. O.) idén már mérkőzött, július 31-én Aziz Daarit győzte le K. O.-val a nyolcmenetesre tervezett találkozó 5. menetében a hamburgi O2 Arenában. A volt nagyközépsúlyú világbajnok legközelebb november 19-én bokszol, ellenfelét később nevezik meg. A mérkőzés helyszíne az Universum edzőterme.

Balzsay nem tagadta, hangulata hullámzó. „Egyfelől örülök, hogy a klub tartja, amit elterveztünk, az idén még a szorítóba lépek, ugyanakkor megviselt, hogy a Bedák testvérektől megvált az Universum. Egyrészt most törés következhet be a karrierjükben, másrészt Erdei Zsolt távozása után nem maradtam magyar csapattárs nélkül, most viszont igen – mondta Balzsay. – Nem csak Bedákék mennek, még egy srácnak felmondott a klub."

A bokszoló úgy véli, addig mindenki bizonytalanságban van, amíg az Universum nem talál televíziós partnert. „Nekem kétezer-tizenháromig van szerződésem, de Bedákék példája mutatja, senki sem érezheti magát biztonságban. Ilyenkor sok minden átfut az ember agyán. Szerencsére nekem most már a meccsemmel kell törődnöm, nem zavar, hogy még nem ismert az ellenfelem, egy felhozó összecsapás előtt ez így szokott lenni."

(Ami a televíziós partnert illeti, köztudott, a ZDF és az Universum nem hosszabbította meg a 2010 nyarán lejáró szerződését. Ám úgy tűnik, az egyik népszerű kereskedelmi csatorna, a SAT 1 szeretne betörni a bokszpiacra, Balzsay tavaly augusztusi legyőzője, Robert Stieglitz drezdai meccsét is közvetíti.) Egy biztos, Karesz hazai pályán bokszol, mert az Universum edzőtermében lép a ringbe, csak most nem iskolázik – viszont reméljük, hogy leiskolázza ellenfelét.

Balzsay Károly menedzsere, Elbert Gábor (egykori sportszakállamtitkár) elmondta, az Universum és az RTL Klub részéről is van szándék, hogy a magyar bokszoló mérkőzése itthon képernyőre kerüljön, a magyar fél a német klub megkeresését várja.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik