Amatőr ökölvívás: a DVSC a közép-európai bajnokság döntőjébe jutott

Vágólapra másolva!
2010.01.18. 10:47
A DVSC amatőr ökölvívócsapata bejutott a BoxingONE Championship nemzetközi csapatbajnokság döntőjébe, miután a Debrecen Plazában rendezett elődöntőben 9:5 arányban múlta felül a cseh és szlovák válogatottakat felvonultató Prostejovot.  

Még el sem hangzott a „boksz" vezényszó, amikor a debreceniek már két győzelmet is bezsebeltek.

Deél István és Rácsai András együttese elsőként megnyerte a nézők kegyeiért folytatott harcot, körülbelül 1200-an követték figyelemmel a bevásárlóközpont földszintjén felállított ringben zajló eseményeket. A viadalt is előnyből kezdte a DVSC: a 75 kilogrammos Móna Imre ellenfele sérülés miatt kénytelen volt lemondani a találkozót, így a jegyzőkönyvbe máris 2 pont került a hazaiak rublikájába.

Ötvenhét kilogrammban a pekingi olimpikon, Kalucza Norbert ütközött a nemzetközi klasszis szlovák bajnok Martin Parlagival. A bírák a vendég bokszolót látták jobbnak, noha a rendezvény egyik legizgalmasabb meccsén a magyar klasszis nagyon jól dolgozott két súlycsoporttal a saját súlya felett, és csak a második menet bizonyos szakaszaiban hátrált be fizikailag erősebb ellenfele nyomása alatt. Kalucza többet ütött, de ellenfele határozottabb volt, ennek ellenére fordítva is alakulhatott volna az eredmény.

Hatvan kilogrammban a felnőtt ob-n ezüstérmet szerző Török János revansot vett a lengyelországi ifi Eb-n őt egy ponttal legyőző Miroslav Serbanon, nagy csatában verte riválisát. Ez a küzdelem is szoros volt, Serban irányváltásaival sokszor összezavarta Törököt. Ahogyan a 57 kg-os meccs, így ez is alakulhatott volna fordítva is.

Hatvannégy kilogrammban Kertész Henrik csapott össze a kőkemény Jan Baloggal. Két szoros menet után a harmadik felvonásban Kertész leiskolázta ellenfelét, ám a végét jelző gongszó előtt belefutott egy hatalmas jobbosba. Számoltak rá, ez azonban kevés volt a cseh bokszoló győzelméhez, és a látottak alapján Kertész megérdemelten nyert, még ha a Prostejov csapatfőnöke ez erősen nehezményezte is.

Szabó Ervin a jó hangulatú este legsimább mérkőzését vívta 69 kilogrammban, csiszolt vívóstílusának, iskolázott bunyójának köszönhetően esélyt sem adott Rotislav Raidannak.

Nyolcvanegy kilogrammban a már tétnélküli mérkőzésen a harcos Széll Tamás nem tudta megakadályozni a Bocskai-emlékversenyen korábban ezüstérmet szerző, többszörös cseh bajnok Petr Novotny sikerét. Sajnos sima meccs volt.

Deél Szabolcs (91 kg) szerezte a házigazdák kilencedik pontját, a bunyós döntetlent „matekolt" Marek Chmelával. Deél István vezetőedző szerint bunyósa jobb volt, amelyet alátámaszt az ellenfél véleménye is, aki csak annyit mondott: szuper Szabi!

Mostani sikerével a DVSC bejutott a döntőbe, ahol a győri KO Gladiator lesz az ellenfele. Az összecsapást minden bizonnyal január 30-án rendezik, ám a helyszínt illetően még nem állapodott meg a két csapat, valamit a BoxingONE liga vezetősége.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik