Tysonnal nem bírtunk

Nem akármilyen mezőny gyűlt össze a marokkói kikötővárosban: a felső korhatár ugyan 19 év, de a résztvevők jelentős része már a nyári, plovdivi felnőtt Európa-bajnokságon is szorítóba lépett – hogy mást ne mondjunk, az 57 kilós magyar reménység, Rácz Sándor is. Hiába, külföldön már 17 éves koruktól a felnőttek között menedzselik a legtehetségesebb öklözőket…

A két legnehezebb súlycsoport összecsapásaival indult a negyeddöntők sora. A soproni Reinhoffer Gergő egy kínait kapott ellenfélnek, Csuan Csou láthatóan félt a zömök magyartól, de az talán még jobban a kínaitól. Pedig ha Gergő hallgat csötönyi Sándorra, a magyar szövetség elnökére, akkor több balhorgot üt, s ebben az esetben biztosan túljutott volna a jobb arcát mindig védtelenül hagyó ázsiain. Nem tette, egyre gyűltek a pontok a kínai oldalán, s a vége sima vereség lett.

Amikor megtudtuk, hogy a birkózóból másfél éve bokszolóvá átvedlett Bernát István angollal verekszik az éremért, kissé fellélegeztünk, mert akár amerikai ellenfelet is kaphatott volna a debreceni fiú. Csakhogy örömünk korainak bizonyult. Előbb akkor rémültünk meg, amikor elolvastunk a szigetországi nevét – Tyson Fury , aztán meg akkor, amikor megpillantottuk magát a jelenséget. Fury (vezetékneve magyarul annyit tesz: düh, harag). Igen, jelenséget, mert 110 kilós, kétméteres óriást nem nagyon láttunk még a ringben, pláne nem tizenhét évest.

„He’s just a baby…”, legyintett Fury edzője, amikor szóvá tettük, mekkora behemót a tanítványa, de mihelyt elkezdődött a küzdelem, gyorsan kiderült, ez a „bébi” bokszolni is nagyon tud. Olyan felütéseket, jobbhorgokat helyezett el a szintén nem aprócska (190 centis, 95 kilós) Bernát testén, fején, hogy a tudósító is felszisszent. Kétszer számoltak a magyar fiúra, s az első menet legongatásának pillanatában repült is a törülköző a magyar szorítósarokból.

„Ez az óriás sokra viszi még a sportágban, megdöbbentő, milyen jól bokszol annak ellenére, hogy messziről esetlennek, ormótlannak tűnik”, dicsérte Tysont Balzsay Károly szövetségi kapitány.

Ez volt csütörtök este, péntek délután egy órakor pedig a felnőtt, 48 kilós magyar bajnok Szalay Gergő meccse nyitotta a sort. A szakvezetés egyöntetűen győzelmet várt a Vasas-Rica Hungária bunyósától, az ellenfél, a lengyel Mateusz Mazik verhetőnek tűnt, sőt, Szalay már meg is verte a szőke fickót két hónapja, egy németországi nemzetközi versenyen.

De ez most egy más Szalay volt: tompa, lassú, élettelen. Mazik rögtön előnybe került, s ezt csak úgy sikerült egalizálni, hogy a bíró – kissé érthetetlenül – már az első menetben megintette fejelésért a lengyelt (5-5). A második felvonástól aztán már nem volt pardon. A lengyel turisták zajos biztatását élvező Mazik ügyesen kiszurkálta, megelőzte Szalayt, akinek csak a negyedik negyed első percében, már vesztett helyzetben sikerült valamit faragnia hátrányából. A vége tíz pont különbségű vereség lett – óriási csalódás.

„Nem tudom, mi volt Szalayval, ezt a lengyelt meg kellett volna vernie. Pedig még a bírói jóindulatot is élvezte…”, kesergett Csötönyi, akivel maximálisan egyetértett Balzsay kapitány.

Egy biztos: a magyar szövetség elnökének most már biztosan nem kell hátra szaltót ugrania a szálloda medencéjébe. Annak ugyanis három magyar érem volt a feltétele…