Az első menetben: DiamBANG!!!

L. PAP ISTVÁNL. PAP ISTVÁN
Vágólapra másolva!
2002.07.18. 23:21
Címkék
Borzalmasan nagy csatákat hozott az Európa-bajnokság csütörtöki versenynapja, kivéve egyetlen elődöntőt  Balzsay Károly és a francia Mamadou Diambang összecsapását. A magyar bunyós ugyanis alig több mint egy perc elteltével egy szinte láthatatlanul gyors kombinációval kiütötte riválisát, és bejutott a 75 kilós súlycsoport vasárnapi fináléjába.
Balzsay Károly (jobbra) eddigi produkciója alapján méltán pályázik az Európa-bajnokság legjobb bokszolóját megilletô díjra
Balzsay Károly (jobbra) eddigi produkciója alapján méltán pályázik az Európa-bajnokság legjobb bokszolóját megilletô díjra
Balzsay Károly (jobbra) eddigi produkciója alapján méltán pályázik az Európa-bajnokság legjobb bokszolóját megilletô díjra
Balzsay Károly (jobbra) eddigi produkciója alapján méltán pályázik az Európa-bajnokság legjobb bokszolóját megilletô díjra
Balzsay Károly (jobbra) eddigi produkciója alapján méltán pályázik az Európa-bajnokság legjobb bokszolóját megilletô díjra
Balzsay Károly (jobbra) eddigi produkciója alapján méltán pályázik az Európa-bajnokság legjobb bokszolóját megilletô díjra
Balzsay Károly csütörtökre ismét feltöltődött. Dikán Kálmán gyúró kezelésbe vette, kilazította az izmait, aztán Karesz gyorsan lefeküdt, hogy amennyire lehet, kipihenje a román Bute elleni negyeddöntő fárdalmait. Az aggodalom feleslegesnek bizonyult, az egyetlen éjszaka elég volt arra, hogy újjászülessen a ritkán láthatóan nagy iramú csata után a Vasas-Rica Hungária középsúlyú bunyósa.
Márpedig az egyetlen momentum, ami miatt senki sem vette biztosra Balzsay elődöntőbeli győzelmét, a szerdai meccset követően, az erősen kérdéses regenerálódás volt. A francia Mamadou Diambang elleni meccsre aztán ezt is kipipálhattuk.
Karcsi győzött már Permben tizenöt pont különbséggel (mostanáig mindenki közül egyetlenként egy menet alatt is), megnyerte a verseny eddigi legnívósabb ütközetét – a negyedik fellépésén pedig újabb üres rubrikát töltött meg: az övé lett az Európa-bajnokság első kiütéses sikere is.

A magyar ellenfelénél fél fejjel magasabb, nyulánk francia persze a bevonuláskor még nem sejtette, mi vár rá, elszánt tekintettel guggolt párat a kezdés előtt, és két tapogatózó ütéssel (2:0, oda) jól is mutatkozott be a ringben. Aztán egy perc és hat másodperc telt el a meccsből, amikor "aknára lépett”, és pillanatokkal később már el is könyvelhette, hogy ezen az Eb-n bronzérmet akasztanak a nyakába.
A következő történt: Balzsay előbb szépen a saját szorítósarkába terelte Diambangot, majd egy szinte követhetetlenül gyors jobbhorog-balegyenes kombinációval kétszer is olyan pontosan találta el, hogy a francia lassan, ám menthetetlenül a padlóra, a kötelek elé dőlt. A földről még felállt, de a számolást követően ismét rárontott az ekkor már a vérszagot megérző Karesz, ütött egy jobbfelütést, majd egy balhorgot, Diambangot pedig már húzták is kifelé. Teljes joggal őrjöngött a permi lelátó!
"Olyan vagyok, mint egy gonosz mostoha…” – mondta még szerda este az egyébként Balzsayt nagyon-nagyon szerető Szántó Imre szövetségi kapitány, nem kis iróniával, persze, akkor éppen arra utalva, hogy egy szülő biztosan nem tudná végignézni, amint a gyermeke ekkora csatát vív valakivel, ekkorákat ad, és ekkorákat kap. Csak mert Karcsi nevelőedzője, mi több, korábbi sikereinek záloga éppen az édesapja, idősebb Balzsay Károly.

34. férfi ökölvívó Európa-bajnokság,
Perm

Elôdöntô
48 kg: Kazakov (orosz)–R. Dydi (szlovák) p. gy. (21:7); Gojan (moldáviai)–Tanassie (román) p. gy. (29:18)
54 kg: Hacigov (fehérorosz)–Cucureanu (román) p. gy. (26:21); Kovaljov (orosz)– Allab (francia) p. gy. (23:12)
60 kg: Maletyin (orosz)–Di Rocco (olasz) T. d. f. gy. a 2. m-ben; Georgijev (bolgár)– Aydin (török) p. gy. (26:13)
67 kg: Bokalo (ukrán)–D. Simion (román) p. gy. (29:24); Gajdalov (orosz)–Zbik (német) p. gy. (31:10)
75 kg: Balzsay Károly (magyar)–Diambang (francia) K. O. gy. az 1. m-ben; Maskin (ukrán)–Rauhala (finn) p. gy. (29:14)
91 kg: Uzelkov (ukrán)–Tovmaszjan (örmény) p. gy. (27:17); Makarenko (orosz)– Zujev (fehérorosz) mérkôzés nélkül
Ettől még az idősebb Balzsay nyilván nem bánná, ha látná, milyen csodákat művel a fia a permi szorítóban, videóról talán erre is lesz lehetősége.
Érdekes egyébként, hogy a szlovák, itt bronzérmet nyerő Rudolf Dydi és a horvát Jetis Bajrami, mindketten jó kis bunyósok, amúgy a magyarok nagy barátai, már szerdán, a Bute elleni mecscset követően felemelt hüvelykujjal magyarázták, hogy kész, vége, ez volt a döntő, itt már nem lehet baj.
A próféta szóljon belőlük!
Ne feledkezzünk meg persze a 81 kilós Szűcs Istvánról sem, aki ma délután a helyiek első számú emberével, a permi Mihail Galával méri össze a tudását – szintén a döntőért. Önbizalomra adhat okot, hogy Szűcs láthatóan megkönnyebbült, jókedvű arccal sétálgat a csarnokban, az érem már zsebben, vesztenivaló sehol, odateszi magát az elején, aztán meglátja, ez mire lesz elég. Amúgy pedig kabalának az sem rossz, hogy mostanáig minden versenynap pontosan egy magyar győzelmet hozott, Szűcsön kívül pedig senki sem bokszol pénteken.
Ha viszont azt vesszük, hogy tizenegy orosz van versenyben, ebből öt bokszolt csütörtökön, és mind az öt döntős is lett… Szóval, nem Szűcs a favorit.
Nem árt ismételni, hogy épppen Balzsay kategóriájában hiányzik az orosz klasszis (mi több, rajta és a bolgár Georgijeven kívül mindenki exszovjet…), ugyanis Gajdarbekovot Bute már az első fordulóban megverte, a román elvérzett Karesz keze által, a többit pedig tudjuk.

Akit a buszok füstje megcsapott

Bár a mieink egyre szebb permi szereplését csupán erôsen közvetve érinti, azért nem árt leszögezni: nem egyszerû errefelé az élet. A sportcsarnokot például csak nagy óvatossággal hagyhatja el az ember, ugyanis egy kétségtelenül értelmi fogyatékos figura immár ötödik napja ostromol azzal a fontos kérdéssel, hogy valóban vannak-e Magyarországon Ikarus buszok, ültem-e már rajtuk, illetve tervezem-e azt, hogy a közeljövôben fogok, miközben diabolikus vigyorral szorongatja a kezemet. Erôs idegrendszer kell hozzá, nem is vitás.
Ha Balzsay Károly vagy Szûcs István azon a bejáraton keresztül szeretné elhagyni a sportpalotát, azt az elkövetkezendô meccsek sikere érdekében feltétlenül megakadályoznám, hiszen emberünk (aki oroszul elhadart mondatai alapján megtébolyodása elôtt alighanem buszsofôr volt) egy Hungary feliratú melegítôtôl nyilván egyszerûen megvadulna.
Ennél is fontosabb, hogy a vasárnapi fináléban Balzsay az ukrán Oleg Maskin ellen állhat majd a kék sarokban, aki régi ismerőse. Két évvel ezelőtt a hallei olimpiai kvalifikációs tornán ugyanis embertelen módon kiütötte az egyébként rendkívül képzett, ragyogó képességű ukrán öklözőt.
Ha megismételné, megnyerné élete első Európa-bajnoki aranyérmét.
Azt már csak Szántó kapitány tette hozzá, hogy amilyen átütőerővel bunyózik ezen a viadalon, az ebből fakadó tekintély megteremtésével középsúlyban akár két-három évre is nyugta lehet.
Ne csak Dydiből és Bajramiból, belőle is a próféta szóljon…
Pénteken a "páros” súlycsoportok elődöntőire kerül sor, így az 51, az 57, a 63.5, a 71, a 81 és a +91 kilogramm négy-négy képviselője lép szorítóba. Köztük, a program kilencedik párjában a félnehézsúlyú Szűcs István a helyi közönség fő kedvence, Mihail Gala ellen.
Szombaton szünnap következik, vasárnap déltől pedig tizenkét aranycsatával, köztük kilencedikként Balzsayéval is búcsúzik Permtől az Európa-bajnokság.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik