Vb 2030: Budapesten mutatja be pályázatát Uruguay és Argentína

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.02.08. 20:14
Címkék
Argentína és Uruguay a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) májusi, Budapesten sorra kerülő kongresszusán mutatja be közös pályázatát a 2030-as világbajnokságra.

„Egyelőre egyetlen másik ország sem jelezte érdeklődését az esemény megrendezésére, így mindenkivel szemben előnyben vagyunk” – mondta Sebastian Bauza, az uruguayi szövetség elnöke, aki hozzátette, nem lehet elég korán kezdeni a pályázattal kapcsolatos munkát, mert rengeteg teendő akad egy vb lebonyolítása kapcsán.Sebastian Bauza, az uruguayi szövetség elnöke, aki hozzátette, nem lehet elég korán kezdeni a pályázattal kapcsolatos munkát, mert rengeteg teendő akad egy vb lebonyolítása kapcsán.

A sportvezető megjegyezte, szóban már mindkét ország kormánya jelezte, hogy a kandidálás mellett áll, ugyanakkor azt is elárulta, Joseph Blatter FIFA-elnök szintén támogatásáról biztosította a jelentkezési szándékot a múlt hétvégén, a Dél-amerikai Labdarúgó-szövetség közgyűlésén.

A kétszeres világbajnok (1930, 1950) Uruguay 1930-ban, míg a szintén kétszeres vb-aranyérmes (1978, 1986) Argentína 1978-ban adott otthont világbajnokságnak. Előbbi azért szeretné különösen megkapni a rendezési jogot, mert akkor az első vb centenáriumát rendezőként ünnepelhetné.

A vb-t 2014-ben Brazíliában, 2018-ban Oroszországban, míg 2022-ben Katarban rendezik. A további vb-k helyszínkijelölésének időpontjáról még nem döntött a FIFA.

Legfrissebb hírek

Vb-selejtező: ikszelt Kazahsztánban, nem biztos Belgium csoportelsősége

Foci vb 2026
3 perce

Néma Norbert: jó az utánpótlásbázisa a magyar tekvondónak

Utánpótlássport
32 perce

Sinner az első döntős a tenisz-világbajnokságon

Tenisz
34 perce

Hosszabbított bosnyák támadójával az MTK

Labdarúgó NB I
38 perce

NB III: Kusnyír 21 hónap után visszatért; négy gólt kapott a Ferencváros második csapata

Labdarúgó NB II
54 perce

IFFHS: Cristiano Ronaldo 13. piros lapja volt a csütörtöki

Foci vb 2026
1 órája

FTC–Volán: a magyar jégkorong is profitálhat ezekből a rangadókból

Jégkorong
1 órája

Tóth Zita bravúros szerepléssel 25. lett a levi műlesikló vk-versenyen

Téli sportok
1 órája
Ezek is érdekelhetik