Válogatott: javul a szerdai edzéseket kihagyó Juhász Roland állapota

2009.09.02. 19:41
Címkék
Két foglalkozás is szerepelt a szombati, Svédország és a szerdai, Portugália elleni vb-selejtezőkre készülő válogatottunk szerdai programjában. Délelőtt a telki edzőközpont sportcsarnokában a már megszokott fizikai felmérésre került sor, délután viszont szokatlan tréninget tartott Erwin Koeman: több mint egy órán keresztül, négy negyedre osztott formában, többféle felállási variációt kipróbálva edzőmeccset játszatott jelöltjeivel a szövetségi kapitány.

Az edzésekről hiányzott a kisebb sérüléssel (hasfal-húzódása van) bajlódó Juhász Roland, akinek állapota az egész napos pihenés és az intenzív kezelés következtében szépen javul. A védő társait nézve megjegyezte: csütörtökön már mindenképpen ott akar lenni a Puskás Ferenc Stadionban fél hétkor kezdődő sajtónyilvános tréningen.

Ami a kiadós gyakorláson látottakat illeti, a kapitány többféle elgondolását próbálta ki, gyakran cserélgette a különböző csapatrészeket, és időnként, megállítva a küzdelmet, a rá jellemző határozott stílusban adott utasításokat.

A csütörtöki edzés előtt 18 órakor Erwin Koeman sajtótájékoztatót tart a Puskás-stadion Iharos-termében.

www.mlsz.hu

Legfrissebb hírek

Redzicék nagyot fordítottak, továbbjutott a Salzburg az Európa-ligában

Európa-liga
21 perce

Három félidő után döntetlenre áll a párharc – ETO–Riga visszavágó a Kl-ben

Európa-konferencialiga
22 perce

Kl-selejtező: Várkonyi Bence és Molnár Ádin csapata is ott van a rájátszásban, iksz Dunaszerdahelyen

Európa-konferencialiga
23 perce

Így szólt a Himnusz kétszer Milák Kristófnak és egyszer a váltó többi tagjának a vizes Eb-n – videók

Úszás
43 perce

Tizenegyes, öngól – a Ferencváros kiejtette a Górnik Zabrzét, jöhet a Trabzonspor az El-főtábláért!

Európa-liga
49 perce

Bronzmeccset játszhat a hazai felkészülési kézilabdatornán a Bányász

Kézilabda
1 órája

Megállapodás Ferran Torresről; 120 milliós ajánlatot kapott a Chelsea – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Milák Kristóf Európa-csúccsal megvédte címét, és Európa-bajnok a 4x100-as gyorsváltónk is! – videók

Úszás
1 órája