US Open: két magyar lesz a főtáblán, Czink elbotlott az utolsó akadályban

MTI MTIMTI MTI
2011.08.27. 09:55
Címkék
Két magyar, Arn Gréta és Jani Réka-Luca lesz ott az Egyesült Államok nyílt teniszbajnokságának, a hétfőn kezdődő US Opennek a főtábláján, miután a harmadik pályázó, Czink Melinda két győzelem után a selejtező 3., utolsó fordulójában veszített, így kiszorult a 128-as mezőnyből.

Czinket a holland Michaella Krajicek búcsúztatta a budapesti idő szerint szombat hajnali mérkőzésen, amelyet pedig – a viadal honlapjának tanúsága szerint – a magyar játékos kezdett jobban, hiszen 6:3-ra hozta az első szettet. A folytatás azonban a németalföldi teniszezőnek sikerült jobban, aki előbb 6:0-ával egyenlített, majd a döntő játszmában is nyert, igaz, ott már nagy harc után, 7:5-re.

Ily módon az esztendő negyedik, utolsó Grand Slam-versenyén az alanyi jogon szereplő Arn mellett Jani lett még főtáblás, aki pénteken három játszmában diadalmaskodott a kínai Lu Csing-csing felett. Előbbi a hazai közönség előtt szereplő Vania King ellen kezd, míg utóbbira a nyitókörben a szabadkártyás amerikai Sloane Stephens vár.

US OPEN
NŐI EGYES, SELEJTEZŐ, 3. FORDULÓ (A FELJUTÁSÉRT)
Krajicek (holland)–Czink Melinda 3:6, 6:0, 7:5

 

Legfrissebb hírek

A harmadik társházigazda is nyert – az Egyesült Államok is továbbjutott

Foci vb 2026
46 perce

Balogun gólt lőtt, majd pirosat kapott, de az USA tíz emberrel is felülmúlta a bosnyákokat

Foci vb 2026
57 perce

Videó: emiatt állították ki az amerikaiak hősét, nem lehet ott a Belgium elleni nyolcaddöntőben

Foci vb 2026
58 perce

Videó: Balogun gólt szerzett, majd LeBron James ikonikus mozdulatával ünnepelt

Foci vb 2026
1 órája

Balogun góljával vezet a szünetben az Egyesült Államok

Foci vb 2026
2 órája

Rudi Garcia: A labdarúgásban minden lehetséges, amíg hiszünk benne

Foci vb 2026
2 órája

A vb-történelem legkésőbbi góljával jutott tovább Belgium – statisztika

Foci vb 2026
3 órája

USA vagy Bosznia-Hercegovina? Elkezdődött a meccs

Foci vb 2026
3 órája
Ezek is érdekelhetik