Újpest: Nem igaz, hogy a huliganizmus távol tartja a nézőket - Bartha

Vágólapra másolva!
2011.07.18. 10:07
Címkék
A múlt héten megszavazott új törvény szerint két évig tartó szabadságvesztéssel sújthatók szeptembertől a futballhuligánok, a sportrendezvényekről nemcsak a helyszínen, hanem az odautazás, illetve a hazaút alatt randalírozókat is kitilthatják. A törvény ellen szombaton, a Pápa elleni találkozón az újpesti szurkolók kivonulással tiltakoztak, és további tiltakozó akciókat terveznek. A törvény alapvetésével a klub ügyvezetője, Bartha Csaba sem ért egyet.

„Az odaút során például egy egyszerű gyorshajtás bekerülhet a bűncselekmény kategóriába, ha rosszindulatú a törvényértelmező, így két évben mérik, amúgy pénzbírságban. Felháborító az is, hogy egy pályára belépést szintén börtönévekkel mérnének, egy ünneplés esetén, ha valaki rosszindulatú, az egész tábor börtönben fog ülni. A túlkriminalizálást nem értjük” – nyilatkozta a Hír Tv-nek Bokros László, az Ultra Viola Bulldogs Szurkolói Egyesület elnöke.

Az Újpest klubvezetősége nem értett egyet a szurkolók akciójával, ugyanakkor a törvénnyel sem.

Az Újpest klubvezetősége nem értett egyet a szurkolók akciójával, ugyanakkor a törvénnyel sem.

„Sok olyan dolgot ír elő a törvény, ami a klubokra egyéb költségekkel, feladatokkal jár. Nem áll rendelkezésre ez a forrás, de az új támogatási törvény gondolom azért született meg, hogy a klubok erre megpróbáljanak forrásokat szerezni. A törvényt végigolvasva leginkább azzal nem értek egyet, hogy a huliganizmus mint olyan tartja távol a nézőket a stadiontól. Ha ez igaz lenne, nem lenne telt ház a Fradi-Újpesten” – idézi Bartha Csabát, az Újpest FC ügyvezetőjét a hirtv.hu. A televízió az MLSZ sajtóosztályának véleményét is kikérte.

„Az MLSZ biztonsági bizottsága a klubokkal konzultálva hozzájárult és kezdeményezte a törvény egy évvel későbbi hatályba léptetését a beléptetőrendszerre, tehát egy év felkészülési idő áll rendelkezésre minden klubnak a beléptetőrendszer beüzemelésére. Fontos, hogy a rendbontások csökkenjenek, - egyébként ez az elmúlt időben csökkent is - ahhoz, hogy több néző legyen nemcsak az úgynevezett huliganizmust kell visszaszorítani, hanem a játék színvonalát is növelni kell" – szögezte le Borbély Zoltán, az MLSZ Jogi- és Sajtóiroda kommunikációs vezetője.

A kormány az idei költségvetésben 960 millió forintot különített el a futballpályák beléptető- és kamerarendszereinek kiépítésére.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik