UEFA: „Aranymezzel" jutalmazzák a legjobb, európai klubban játszót

Vágólapra másolva!
2011.02.14. 16:58
Címkék
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) idéntől kitünteti az év legjobb, kontinensen játszó futballistáját – írta hétfőn a Kicker című szaklap, amelynek információját a szervezet is megerősítette. Michel Platini UEFA-elnök szerint ezzel az új díjjal életben tartják a hagyományt, amelyet korábban a France Football Aranylabdája jelentett.

A francia magazin 2011-től már a nemzetközi szövetséggel együtt díjazza az esztendő legjobb játékosát, a kitüntetést immár FIFA-Aranylabdának nevezik – az első jutalmazott Lionel Messi, a Barcelona argentin labdazsonglőre volt januárban.

„Mostanában nincs olyan díj, amely a legjobb, Európában szereplő labdarúgót ismerné el" – indokolta az új kitüntetés alapítását Platini.

Az UEFA elképzelései szerint a győztest az aktuális szezont követően, azaz nem az év végén választják meg az 53 tagország szakújságírói, a neki járó „Aranymezt" pedig augusztus végén, Monacóban, a Bajnokok Ligája és az Európa Liga sorsolásán adják majd át.

Legfrissebb hírek

Így teljesítettek az NB I-et elhagyó légiósok (II. rész)

Labdarúgó NB I
21 perce

Vas Blanka negyedik helyen zárt a szezonbeli első vk-futamán

Kerékpár
38 perce

Arne Slot: Ha karácsonykor kívánhatnék valamit, azt kérném, hogy Isak minél előbb felépüljön

Angol labdarúgás
1 órája

Balesetekre és sérülésekre számít a Sydney-Hobart vitorlásverseny szervezőbizottságának elnöke

Egyéb egyéni
1 órája

Socca: a magyar bajnok győzelmével zárult az év utolsó tornája

Minden más foci
2 órája

Gera Zoltán: Szeretem nyugalomban, a családdal tölteni az ünnepeket

Angol labdarúgás
2 órája

Rosco Allen 13 pontot szerzett a japán kosárlabdaligában

Kosárlabda
2 órája

„Majdnem elfertőződött a seb” – műtétjéről is beszélt a korábbi utánpótlás-válogatott kapus

Légiósok
2 órája
Ezek is érdekelhetik