U20-as vb: „Először éreztünk magunkon nyomást a nagy tét miatt”

Vágólapra másolva!
2009.10.13. 19:23
Címkék
A magyar U20-as labdarúgó-válogatott 3–2-re vereséget szenvedett Ghánától az Egyiptomban zajló korosztályos világbajnokság elődöntőjében. Kenyeres Imre, az eltiltott Egervári Sándort helyettesítő szakember szerint a csapat a vereség ellenére bizonyosságot tett mentális erejéről, és nagyon szeretnének éremmel hazatérni, míg Sellas Tetteh, a ghánaiak szövetségi kapitánya csapata hibáira hívta fel a figyelmet.
A mieink vesztes helyzetből tették nyílttá (fotó: Reuters)
A mieink vesztes helyzetből tették nyílttá (fotó: Reuters)

 

„Ezen a mérkőzésen éreztük igazán először magunkon a nagy tét nyomását" - nyilatkozta a meccs után a Magyar Labdarúgó-szövetség honlapjának Kenyeres Imre, aki az eltiltott Egervári Sándort helyettesítette a találkozón.

„Nem kezdtünk jól, az első félidőben hibák csúsztak játékunkba, és az első ghánai gól kissé meg is fogta a társaságot - folytatta Kenyeres. - A második félidőben azonban a csapat ismét bizonyságot tett mentális erejéről és egységességéről, vesztes helyzetből tettük szorossá a végjátékot - kár, hogy végül nem tudtuk kiharcolni a hosszabbítást. Nagyon szeretnénk éremmel hazatérni, és a mérkőzésen mutatott fokozatosan javuló teljesítményünk erre reményt is ad."

Ghána szövetségi kapitánya, Sellas Tetteh a győzelem ellenére is talált hibákat csapata játékában - de természetesen összességében elégedett volt a látottakkal.

„Minőségi játékkal jutottunk be a döntőbe, remekül támadtunk, nagyszerű gólokat szereztünk. A második félidőben többször eladtuk a labdát, így a magyarok szépíthettek, ezeket a hibákat ki kell javítanunk" - nyilatkozta a találkozó után Tetteh.

Ghána története során harmadszor jutott döntőbe U20-as világbajnokságon - korábban 1993 és 2001 között sikerült ez a bravúr az afrikai ország csapatának, de mindkétszer alulmaradtak (először Brazília, másodszor Argentína ellen). Könnyen elképzelhető, hogy Ghánának alkalma lesz visszavágni a braziloknak, ugyanis az afrikaiak ellenfele a pénteki döntőben a Brazília-Costa Rica párharc győztese lesz.

A mieink szintén pénteken lépnek majd pályára a bronzmérkőzésen - reméljük, nem keserű szájízzel kell majd távozniuk Egyiptomból.

 

Legfrissebb hírek

Tizenkét évre tiltották el a bundázó kínai teniszezőt

Tenisz
20 perce

Koch Máté: A Los Angeles-i olimpia logója a háttérképem

Egyéb egyéni
23 perce

NHL: Sidney Crosby megdöntötte Mario Lemieux pittsburghi pontrekordját

Amerikai sportok
1 órája

NB III: a Maldív-szigetekre igazolt az Eger középpályása

Labdarúgó NB II
1 órája

Ökölvívás: eredményes évet zár a magyar utánpótlás

Utánpótlássport
1 órája

IFFHS: a férfiaknál Luis Enrique, a nőknél Renée Slegers lett az év edzője

Minden más foci
1 órája

Trevor Cheek elárulta, mit jelent számára a vasárnapi mesterhármas

Jégkorong
1 órája

Schäfer András: Legyen meg a belső békém, ez a legfontosabb

Légiósok
2 órája
Ezek is érdekelhetik