Nemzetisport.hu 2011.10.20 17:39 Frissítve: 2014.10.10 01:30

U15-ös válogatott: a szlovákok visszavágtak a magyar csapatnak

A magyar U15-ös labdarúgó-válogatott ma délelőtt Lipóton lejátszotta második mérkőzését a szlovák korosztályos csapat ellen, amelyet 2–0-ra elveszítettek a mieink.

 

Hétfőn Szlovákiában mérkőzött meg a két csapat, akkor a mienk 3–2-es győzelemmel zárták a találkozót. A magyar szövetség hivatalos honlapjának beszámolója szerint a mai visszavágót Lipóton, remek talajú pályán, ideális körülmények között játszották le, Korolovszky György szövetségi edző a Gyollai Dániel – Fodor Zoárd, Orlik Krisztofer, Lipcsei Ádám, Dudás Richárd (Katona Máté, 69.) – Korozmán Kevin, Hursán György (Sallai Roland, 59.), Pávkovics Bence (Szalai Ádám, 69.) – Forgács Péter, Popov Patrik, Szatmári István (Tóth Gergely, 53.) összetételben szerepeltette együttesét.

A mérkőzés első húsz percében a mieink játszottak egyértelmű fölényben, több lehetőségünk is volt a vezetés megszerzésére, ám nem sikerült betalálnunk a szlovák kapuba. A félidő második felében kiegyenlítetté vált a meccs, a játékrész gól nélküli döntetlennel végződött.

A fordulás után átvették az irányítást a szlovákok, és az 57. percben egy szabadrúgásból megszerezték a vezetést. A hajrában ismét mi birtokoltuk többet a labdát, nem jártunk messze az egyenlítéstől sem, de a találkozó utolsó pillanataiban ismét a vendégek voltak eredményesek, és végül 2–0-ra megnyerték a találkozót.

„Két nap alatt két mérkőzést játszottunk, ezt már nevezhetjük sorozatterhelésnek, ennek tudható be, hogy a meccs közepére több játékosomon is előjöttek a fáradtság jelei – fogalmazott a mérkőzés után Korolovszky György az mlsz.hu-nak. – Az ellenfél ugyanazt nyújtotta, amit az első meccsen: erőszakos, gyors játékot produkált, mi pedig a második félidőben már nehezen tudtuk tartani a lépést. Az első félidőben eldönthettük volna a mérkőzést, ugyanakkor azt is meg kell jegyezni, hogy a futballistáknak több szinttel magasabb színvonalon kellett játszaniuk, mint amihez itthon hozzászoktak, a nemzetközi meccsek szintje össze sem hasonlítható a magyar bajnokikéval. A kluboknál muszáj sebességben, technikában fejleszteni a fiatalokat, mert később már nagyon nehéz lesz alkalmazkodni a jóval magasabb nemzetközi elvárásokhoz. A mai vereség ellenére jár a gratuláció a csapatnak, a játékosok mindent megtettek a jó szereplésért, és többen is meggyőző teljesítményt nyújtottak közülük.”

2020.02.25 13:28:44

Kézilabda B. L.

A négy legeredményesebb játékosuk nélkül érkező vendégek 11 gólos vereséget szenvedtek.

2020.02.23 18:08:06

Kézilabda B. L.

A franciák a 45. percben néggyel mentek, az utolsó másodpercekben az egálért támadtak, de Kiss védett.

2020.02.23 15:10:55

Kézilabda H. D.

David Davis csapata az utolsó kör eredményeitől függetlenül biztosította a második helyét a csoportban.

2020.02.21 10:35:48

Kézilabda BACSKAI JÁNOS

Elek Gábor csapata túl sokat hibázott, a vereséggel biztosan lemondhat a BL-negyeddöntőbe jutásról.

2020.02.17 18:54:47

Kézilabda CSINTA SAMU

A kézilabdázás állócsillagát horrorsérülések hátráltatták – és a mieink ellen rendre remekel.