Tour de Ski: Northug először nyert versenyt és már második

2011.01.08. 13:38
Címkék
Az olaszországi Val di Fiemmében a hetedik szakasszal folytatódott a Tour de Ski, amelyen 20 km-es tömegrajtos klasszikus stílusú versenyt teljesítettek a férfiak. A győzelmet a norvég Petter Northug szerezte meg az összetettben is vezető svájci Dario Cologna és a kanadai Devon Kershaw előtt.
Mind az öt részhajrát a norvég Petter Northug nyerte meg az összetettben élen álló svájci Cologna előtt, de szökésre nem került sor, viszont a szakasz előtt második helyen álló svéd Hellner már a féltávnál leszakadt az élbolytól. Rajta kívül az élmezőny összes többi tagja együtt haladt a hajráig, ám akkor a svéd Rickardsson próbált elszakadni, de néhány száz méterrel a cél előtt befogták, s a sprintet „szokás szerint" Northug nyerte Cologna és a kanadai Kershaw előtt. A kétszeres olimpiai bajnok norvég így az idei első vk-sikerét szerezte, s több mint fél percet hozva Colognán már a második a Tour összesítésében, bő egyperces hátránnyal a vasárnapi záró szakasz előtt. A program délután a női 10 km-es klasszikus stílusú tömegrajtos versennyel folytatódik majd.
TOUR DE SKI, 7. SZAKASZ, VAL DI FIEMME (OLASZORSZÁG)
FÉRFI 20 KM (TÖMEGRAJTOS, KLASSZIKUS STÍLUS)
1. Petter Northug (norvég) 57:17.2
2. Dario Cologna (svájci) +1.8
3. Devon Kershaw (kanadai) +2.2
 TOUR DE SKI, 7. SZAKASZ, VAL DI FIEMME (OLASZORSZÁG)
FÉRFI 20 KM (TÖMEGRAJTOS, KLASSZIKUS STÍLUS)  
1. Petter Northug (norvég) 57:17.2
2. Dario Cologna (svájci) +1.8
3. Devon Kershaw (kanadai) +2.2

Böngésszék télisport-adatbankunkat!

Legfrissebb hírek

MotoGP: Álex Márquez túl a műtéten

Egyéb autó-motor
4 perce

Férfi kosár: lemondta a válogatottságot Vojvoda Dávid

Kosárlabda
9 perce

ZTE: két érkező hamarosan aláírhat; Akpe újabb kérője; többen távoznak

Labdarúgó NB I
10 perce

„Nehéz döntéseket kellett meghoznom” – hivatalos a horvátok vb-kerete

Foci vb 2026
10 perce

West Ham–Tottenham: adófizetői szempontból nem mindegy, melyik esik ki

Angol labdarúgás
12 perce

Udvardy nyolcaddöntős Rabatban

Tenisz
15 perce

Darts: szünetet tart pályafutásában Raymond van Barneveld

Egyéb egyéni
24 perce

A jubileuma után már gólt is szerzett Theodorosz Zagorakisz – Az első 100-szorosok, 18. rész

Képes Sport
28 perce
Ezek is érdekelhetik