Tour de Ski: Kowalczyk nyert, Johaug a második helyig hajrázott

2011.01.09. 13:12
Címkék
Az olaszországi Val di Fiemmében a záró szakaszához érkezett a Tour de Ski, amelyen 9 km-es hendikepes indítású, szabad stílusú versenyt teljesítettek a hölgyek, amelynek a vége az alpesi sípálya, de fölfelé. A Tourt a lengyel Justyna Kowalczyk nyerte meg, de ezen a szakaszon a norvég Therese Johaug volt a leggyorsabb, aki az ötödik helyről a másodikra jött fel összesítésben. A harmadik az olasz Marianna Longa lett.
Ugyan a címvédő lengyel beláthatatlan távolságra volt a többiekhez képest, az nyilvánvaló volt, hogy a dobogó többi fokáért ádáz harc dúl majd. Leginkább az előző napi szakaszon Kowalczyk mögött második norvég Johaug számíthatott jelentősebb előrelépésre, aki korábban volt a legjobb is a zárószakaszon. Sorra előzgette is riválisait: előbb a szlovén Majdicsot, majd az olasz Follist, és már a meredeken fölfelé az ugyancsak hazai pályán versenyző Longát is. Kowalczykon is rengeteget hozott, hiszen 3 perc 20 másodperces hátrányából kettőt lefaragott, de végül meg kellett elégednie a második hellyel. A harmadik Longa lett, honfitársnőjét, Follist megelőzve.
TOUR DE SKI, 8. SZAKASZ, VAL DI FIEMME (OLASZORSZÁG)
NŐI 9 KM (SZABAD STÍLUS, HENDIKEP, EGYBEN VÉGEREDMÉNY)
1. Justyna Kowalczyk (lengyel) 35:13.7
2. Therese Johaug (norvég) +1:21.5
3. Marianna Longa (olasz) +2:40.7
 TOUR DE SKI, 8. SZAKASZ, VAL DI FIEMME (OLASZORSZÁG)
NŐI 9 KM (SZABAD STÍLUS, HENDIKEP, EGYBEN VÉGEREDMÉNY)  
1. Justyna Kowalczyk (lengyel) 35:13.7
2. Therese Johaug (norvég) +1:21.5
3. Marianna Longa (olasz) +2:40.7

Böngésszék télisport-adatbankunkat!



Legfrissebb hírek

Férfi kosárlabda vb-selejtező - Okorn kapitány keretet hirdetett a júliusi mérkőzésekre

Kosárlabda
9 perce

Roland Garros: Szvitolinával csap össze Bondár Anna; svájci ellenfél vár Udvardy Pannára

Tenisz
9 perce

NB I-es klubok célkeresztjében a Mezőkövesd tinédzsere

Labdarúgó NB II
13 perce

MotoGP: Álex Márquez az Olasz és a Magyar Nagydíjat is kihagyja

Egyéb autó-motor
36 perce

Roland Garros: Sinner és Djokovics külön ágon; megvan Fucsovics és Marozsán ellenfele

Tenisz
44 perce

NB I: Bódog Tamás ígéretet kapott, hogy ütőképes keretet alakíthat ki

Labdarúgó NB I
49 perce

Íjász Európa-bajnokság: kikapott a favorittól a magyar csigás vegyes páros

Egyéb egyéni
1 órája

Az ETO, az FTC és a ZTE emelkedett ki a teljesítményindexekben, no meg Vitális

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik