Tenisz: a világelső Nadal nem lesz ott a Davis-kupa júliusi meccsén

2011.06.27. 12:45
Címkék
Rafael Nadal a férfi teniszezők világranglistáján első helyen szereplő spanyol bejelentette: nem vesz részt a július 8. és 10. között rendezendő Davis-kupa negyeddöntőjében.

„Nem leszek ott, az egészségi állapotom az elsődleges, muszáj pihenőt tartanom – mondta a spanyol világelső az AS-nek. – Nem tudok minden tornán részt venni. Most, hogy a szezon feléhez közeledünk szükségem van 15-20 nap pihenőre, hogy jó formában készülhessek az idény hátralévő részére. Meg kell nézetnem a térdeimet, illetve leellenőrizzük, hogy rendben halad-e a korábbi sérülésem kezelése, amely lehetővé tette, hogy idáig eljussak. A terv az, hogy – csakúgy, mint tavaly – az idén is ugyanolyan vagy jobb állapotban szerepelhessek az augusztus végén startoló US Openen."

„A Nemzetközi Teniszszövetség továbbra is nagyon rossz időpontokra szervezi a Davis-kupa fordulóit. Egyáltalán nem gondolnak ránk, játékosokra. Ha a világ legjobb teniszezői nem fognak részt venni a tornán, akkor az elveszti hírnevét" – tette hozzá a jelenleg címvédőként Wimbledonban szereplő Nadal.

A spanyol válogatott július 8. és 10. között az Egyesült Államokkal csap össze a Davis-kupa negyeddöntőjében. Albert Costa szövetségi kapitány még nem hirdette ki a keretét.

Legfrissebb hírek

Az ETO FC hat gólt rúgott idegenben a Konferencialiga selejtezőjében

Európa-konferencialiga
29 perce

Török siker a BL-ben, a Fenerbahce került közelebb az FTC elleni párharc elkerüléséhez

Bajnokok Ligája
45 perce

Kl: Svédországban borította a papírformát a Levadia Tallinn

Európa-konferencialiga
49 perce

Mányoki Attila sikeresen átúszta a kanadai Ontario-tavat

Úszás
1 órája

Szerződést kapott Újpesten az osztrák balhátvéd

Labdarúgó NB I
1 órája

Magyar díjugratósikerek Somorján

Egyéb egyéni
2 órája

Halász Bence győzelemmel hangolt az országos bajnokságra

Atlétika
2 órája

Kétgólos előnyt szerzett a Slovan a BL-selejtezőben

Bajnokok Ligája
2 órája