Szolnok: Némedi féléves szerződést kötött, szlovén próbázó érkezett

2011.02.04. 12:49
Címkék
Korábban már beszámoltunk arról, hogy a Kecskeméti TE labdarúgócsapatával szerződést bontó Némedi Norbert Szolnokra tart – a 33 éves középpályás fél évre írt alá az NB I sereghajtójához.
„Némedi Norbert a MÁV FC invitálását fogadta el, s fél évre Szolnokra szerződött" – adta hírül a szoljon.hu megyei hírportál.

A 33 éves játékos éppen tíz esztendeje már játszott a tiszaligeti gárdában, akkor Újpestről szerződött Szolnokra. A védelemben és a középpályán is egyaránt otthonosan mozgó labdarúgó az utóbbi négy évet Kecskeméten töltötte, több mint 100 bajnoki meccset játszott le a lila-fehérek színeiben, s ezeken húsz gólt szerzett.

Új fiúnak számít Szolnokon a 24 éves David Tomazic. A szlovén Rudar Velenjéből próbajátékra érkezett középpályás fiatal kora ellenére már 105 élvonalbeli meccsen lépett pályára hazájában. Az ő szerződtetéséről néhány napon belül dönt a szakvezetőség.

A szolnoki együttes szombaton két edzőmérkőzésen is pályára lép: 9.45 órától az Orosháza, 11.45-től pedig a Pécs lesz az ellenfél.

Legfrissebb hírek

Redzic megsérült, kihagyja a következő három válogatott meccset

Magyar válogatott
4 perce

Asztalitenisz: András Csaba párosban döntőbe jutott Linzben

Egyéb egyéni
16 perce

Norris Colapinto eltiltását követeli: Vannak olyan versenyzők, akiknek nem kellene az F1-ben lenniük

F1
25 perce

Nyert a listavezető MTK, kilencet vágott a Honvéd a női NB I-ben

Labdarúgó NB I
1 órája

NB III: a Gyula a Kispest-Honvéd II ellen is megtartotta hibátlan mérlegét

Labdarúgó NB II
1 órája

Negyven lövésből egy gólt sem szerzett a Fehérvár

Jégkorong
1 órája

Rapporték legyőzték a spanyolokat, a magyar válogatott az 5. a záró kör előtt a sakkolimpián

Egyéb egyéni
1 órája

A csapattársát és Norrist is kiütő Colapinto 5 helyes rajtbüntetést kapott a Bahreini Nagydíjra – hivatalos

F1
1 órája