Súlyemelés: Nagy Péter hivatalosan is Universiade-győztes

MTI MTIMTI MTI
2011.11.30. 09:41
Címkék
A súlyemelő Nagy Péter hivatalosan is Universiade-győztessé lépett elő, miután a FISU, az egyetemi és főiskolás sportolók világszervezete tudatta a budapesti székhelyű Nemzetközi Súlyemelő Szövetséggel (IWF), hogy a kínai Sencsenben  eredetileg első, de doppingolás miatt utólag kizárt egyiptomi versenyzőnek vissza kell szolgáltatnia az aranyérmet, amely a magyar ólomsúlyút illeti meg.

Az IWF szerdai közlése szerint a szegediek versenyzője azt követően kapja meg a medált, hogy azt az arab ország szakszövetsége visszajuttatja a FISU-nak.

Nagy Péter – aki a november első felében rendezett franciaországi olimpiai kvalifikációs világbajnokságon a plusz 105 kilósok között összetettben a nyolcadik lett 415 kilogrammos egyéni csúccsal – az Universiade augusztus 18-i versenynapján 412 kg-ig jutott, akárcsak egyiptomi vetélytársa, Mohamed Masoud, ám riválisa kisebb testsúllyal mérlegelt, ami akkor és ott első helyet ért számára.

„Természetesen nagyon boldog vagyok, mert bár már szeptemberben kiderült riválisom doppingügye, azt hittem, jóval tovább húzódik majd a dolog. Örülök, hogy már most lezárták, én fél évre számítottam, úgyhogy most várom az aranyérmet" – nyilatkozta a magyar óriás, aki nem állt le az edzésekkel, mert az idén még két fontos fellépése is lesz: előbb a december 10-11-i, londoni olimpiai tesztversenyen, majd egy héttel később az oroszországi Bjelgorodban, az Elnök Kupáért kiírt Grand Prix-viadalon indul.

Nagy Péter előbbre rukkolása nyomán az egyetemi és főiskolás sportolók világjátékán szerzett magyar aranyak száma hatra nőtt: az úszó Cseh László három számban, Deák Nagy Marcell a 400 méteres síkfutásban, Szényi Péter pedig párbajtőrben végzett az élen.

Legfrissebb hírek

Kubatov Gábor a Milanról: Örülhetnek, hogy megúszták ennyivel...

Európa-liga
5 perce

Bartucz László: Boldog vagyok, ennél már csak az lett volna jobba, ha a családom is velem ünnepel

Kézilabda
30 perce

Nem a mieink napja volt a csütörtök a férfi vízilabda Ek-ban: kétszer 16–12 – egyszer sem ide

Vízilabda
32 perce

„Nem láttam semmit, már csak azt, hogy Lenny ünnepel” – Zachariassen a Milan elleni első gólról

Európa-liga
1 órája

Bánki József: Ez a győzelem nagyon jót tesz a magyar futball renoméjának, sőt egész Magyarországnak

Európa-liga
1 órája

Európa-liga: hátrányból nyert a Bournemouth, Londonban játszott döntetlent a Hoffenheim

Európa-liga
1 órája

Értékelje a Ferencváros játékosainak a Milan ellen nyújtott teljesítményét!

Európa-liga
1 órája

Videó: ezzel a Joseph-duplával nyert a Fradi a Milan ellen

Európa-liga
1 órája