Stuttgart: előrehaladott tárgyalások folynak Hajnal ügyében

Vágólapra másolva!
2011.01.15. 16:30
A Stuttgarter Zeitung értesülései szerint a VfB Stuttgart labdarúgócsapata a szezon végéig kölcsönvenné Hajnal Tamást, és az ez ügyben zajló tárgyalások előrehaladott állapotban vannak.

Már korábban beszámoltunk arról, hogy a VfB Stuttgart érdeklődik Hajnal Tamás iránt, most Fredi Bobic, a Stuttgart klubmenedzsere a német lapnak elmondta, hogy közel állnak a megállapodáshoz a Dortmunddal Hajnal Tamás ügyében.VfB Stuttgart érdeklődik Hajnal Tamás iránt, most Fredi Bobic, a Stuttgart klubmenedzsere a német lapnak elmondta, hogy közel állnak a megállapodáshoz a Dortmunddal Hajnal Tamás ügyében.

Hajnal szerződése ugyan csak 2012 nyarán jár le, de edzőjétől annak ellenére sem kap bizalmat, hogy a posztján szereplő japán Kagava Sindzsi jelenleg az Ázsia-kupán szerepel.

A Stuttgart menedzsere elmondta, lehetséges, hogy a szezon végéig kölcsönvennék a magyar középpályást, a szerződésben pedig vételi opció is szerepelne.

Az irányító középpályás iránt azonban – ahogy arról már korábban beszámoltunk – a német másodosztályban szereplő Ingolstadt és a Bundesligában hetedik helyen álló Eintracht Frankfurt is érdeklődik.

Legfrissebb hírek

A Dortmund megszenvedett a Heidenheimmel, de győzött

Német labdarúgás
2026.02.01. 19:37

A City után az Atlético Madridot is elkapta a Bodö/Glimt, bilbaói sikerével nyolcaddöntős a Sporting!

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:24

Hajnal Tamás szerint hamarosan magyar állampolgárságot kaphat a Ferencváros új igazolása

Labdarúgó NB I
2026.01.27. 09:03

Albek Anna parádéjával nyert a Metz Podgoricában a női kézi BL-ben

Kézilabda
2026.01.25. 18:33

Sokba került a kihagyott büntető, simán nyert a Stuttgart a Gladbach otthonában

Német labdarúgás
2026.01.25. 17:27

Simán nyert a Dortmund Berlinben, Schäfer csereként lépett pályára

Német labdarúgás
2026.01.24. 20:33

Hajnal Tamás: Tóth Alex átigazolása sporttörténelmi pillanat

Labdarúgó NB I
2026.01.20. 16:03

Bundesliga: Schäfer András csapata pontot szerzett Stuttgartban

Német labdarúgás
2026.01.18. 17:28
Ezek is érdekelhetik