Spanyolország: bíróságon érnék el a játékosok, hogy 2-án ne kelljen játszani

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.12.29. 13:34
Címkék
Bírósághoz fordult a spanyol labdarúgókat tömörítő szervezet (AFE), hogy elérje: január 2-án ne kelljen pályára lépni.

A kiírás szerint az élvonal, azaz a Primera División 17. fordulójának öt mérkőzését játszanák le vasárnap, további ötöt pedig hétfőn. A szervezet a beadványában jelezte, hogy hétfőn valamennyi játékos rendelkezésre áll.

Az AFE az idő rövidségére tekintettel gyorsított eljárásban szeretne állásfoglalást kapni a profi ligával (LFP) fennálló nézetkülönbség tárgyában.

Az AFE a beadványát a kollektív szerződésre hivatkozva fogalmazta meg, emlékeztetve arra, hogy december 23. és január 2. között nem lehet hivatalos mérkőzéseket rendezni. Az érdekvédelmi szervezet egyébként tett már engedményt, amennyiben december 22-én belement abba, hogy 2-án 17 órás kezdettel megtartsák az öt találkozót. Ehhez képest aznapra a liga korábbi és későbbi időpontokat is kijelölt.

 

 A 17. FORDULÓ TERVEZETT PROGRAMJA
Január 2., vasárnap:
Athletic Bilbao–Deportivo La Coruna 16.00
FC Barcelona–Levante 18.00
Sporting Gijón–Málaga 18.00
Sevilla–Osasuna 20.00
Valencia–Espanyol 22.00
Január 3. hétfő:
Villarreal–Almería 20.00
Real Zaragoza–Real Sociedad 20.00
Atlético Madrid–Racing Santander 20.00
Real Mallorca–Hércules 20.00
Getafe–Real Madrid 22.00

 

Legfrissebb hírek

Az első fordulóban búcsúzott a US Opentől Marozsán

Tenisz
23 perce

A Paks győzni tudott az MTK otthonában is, és a tabella élére ugrott

Labdarúgó NB I
33 perce

1. HNL: negyedik meccsén sem tudott nyerni a sereghajtó Eszék

Minden más foci
45 perce

Buchanan triplázott, a Villarreal öt góllal küldte haza a Gironát

Spanyol labdarúgás
49 perce

La Liga: Oviedo–Real Madrid

Spanyol labdarúgás
1 órája

Európai kézilabdaligák: Pénzes Laura hét góllal járult hozzá csapata továbbjutásához a Német Kupában

Kézilabda
1 órája

Újra élen a Honvéd, kikapott a KTE, már nem nyeretlen a Videoton – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
1 órája

Vereség a gyász után: nyert a Szeged a Kozármisleny ellen

Labdarúgó NB II
1 órája
Ezek is érdekelhetik