Síugrás: Prevc véráldozatával nyerték a szlovénok a csapatversenyt

2012.02.19. 16:15
Címkék
A németországi Oberstdorfban folytatódott a síugrók világkupa-sorozata, vasárnap csapatversenyt rendeztek a sírepülősáncon. A győzelmet a Jurij Tepes, Jure Sinkovec, Peter Prevc, Robert Kranjec összeállítású szlovén csapat szerezte meg az osztrák és a norvég válogatott előtt.
Igencsak vontatottan indult a verseny, először ugyanis ónos eső, majd a hó esett, közben pedig folyamatosan változtak a szélviszonyok. Meglepetésre az első sorozat után a szlovénok álltak az élen – köszönhetően Jurij Tepes 218 méteres ugrásának –, megelőzve a norvégokat és az osztrákokat, a különbség ekkor azonban csak néhány pont volt még. A második sorozatban aztán a szombati egyéni verseny győztese, az osztrák Martin Koch helyreállította a papírformát 213 méteres ugrással. Ekkorra azonban a zsűri döntése alapján már tízhelynyit módosítottak lefelé az indítókapukon. Indokolt is volt, hiszen a lengyel Piotr Zyla 217 méterig szállt, azonban a földet éréskor elesett. Ugyanígy járt Peter Prevc is, aki azonban nem úszta meg ennyivel. A szlovén versenyző a nap legnagyobb ugrását mutatta be 225 és fél méterrel, azonban ő nagyot esett, s hordágyon kellett levinni az pályáról. Ráadásul hiába volt hosszú az ugrása, mivel elesett, sokkal kevesebb pontot kapott, mint a riválisok. Az osztrákok így már ötven ponttal vezettek a norvégok és a szlovének előtt, s az időjárási körülmények miatt már ekkor valószínűsíthető volt, hogy a versenyben egy sorozat alapján hirdetnek majd győztest. Az utolsó ugróknál Robert Kranjec 209 méterig repült, s mivel az összetett világkupában vezető Anders Bardal csak 201 és fél méterig jutott, a szlovének visszaelőzték őket. Már csak Gregor Schlierenzauer volt hátra, akinek egy 175 méteres biztonsági ugrás is elég lett volna az osztrák győzelemhez, azonban az összetett világkupa második helyén álló versenyzőnek még ez sem jött össze. Csak 170 métert repült, így, ha csak héttized ponttal is, de a szlovének álltak az élre, s ahogyan az várható is volt, kisvártatva a zsűri döntött a második sorozat törléséről, amelynek értelmében az egész versenyt is megnyerték. Tegyük hozzá: Prevc „véráldozata” is kellett a sikerükhöz, na meg az is, hogy csak egy sorozatot rendezzenek, hiszen a sérült versenyző nyilvánvalóan nem lehetett volna ott a második sorozatban, s három ugróval dél-nyugati szomszédjaink biztosan nem nyerhettek volna.
SÍUGRÓ-VK, OBERSTDORF (NÉMETORSZÁG)
CSAPATVERSENY. HS214
1. Szlovénia 732.5
2. Ausztria 731.8
3. Norvégia 715.9
SÍUGRÓ-VK, OBERSTDORF (NÉMETORSZÁG)
CSAPATVERSENY. HS214
1. Szlovénia 732.5
2. Ausztria 731.8
3. Norvégia 715.9



Legfrissebb hírek

US Open: hatalmas csatát vívtak a Williams nővérek, de kiestek a páros első fordulójában

Tenisz
14 perce

Népsport: Paul Breitner, a maoista bajor

Népsport
1 órája

Bagi Ádám: Megérte az autó hátsó ülésén leckét írni

Labdarúgó NB I
1 órája

US Open: Bondár is továbbjutott párosban az első fordulóból

Tenisz
1 órája

Bódog Tamás: Néhány játékos nem hozta azt a teljesítményt, amire egyébként képes lenne

Labdarúgó NB I
2 órája

Remek főpróba a Spartathlon előtt: győzelem a Desedán

Csupasport
2 órája

Szombati sportműsor: kezd az ETO a női kézi BL-ben, Nigériával játszunk a kosár-vb-n

Minden más foci
9 órája

Kerkez Milos: Édesapám nem hagy elkényelmesedni; A Győr visszaülne Európa trónjára, a négy közé jutna az FTC

E-újság
9 órája