Síugrás: Andreas Kofler ölébe hullott a kuusamói győzelem

2011.11.27. 15:15
Címkék
A finnországi Kuusamóban folytatódott a síugrók világkupa-sorozata, ahol a délelőtti csapatverseny után kora délután az első egyéni viadalt is megrendezték. A győzelmet az osztrák Andreas Kofler szerezte meg két honfitársa, Gregor Schlierenzauer és Thomas Morgenstern előtt.
Az első sorozatban Schlierenzauer volt a legjobb, akinek 141.5 méteres ugrását megközelíteni sem tudták a többiek. Az osztrák hegemóniára jellemző, hogy a második Kofler, a harmadik pedig az összetett címvédő Morgenstern volt, de ők is hét, illetve 11.5 méterrel elmaradtak honfitársuktól.

Az első nem osztrák, a negyedik lengyel Kamil Stoch volt, míg az első tízbe két-két német és norvég, valamint egy-egy cseh és orosz versenyző – a csapatverseny során legnagyobbat ugró orosz Kornyilov – fért még be.

A helyzet nem sokban változott a második sorozatra sem: amikor a három osztrák sorra került, akkor Stoch, a cseh Roman Koudelka és a német Severin Freund állt az élen. De csak Morgensternig, mert ő a második sorozat addigi legnagyobbját ugorva 137 méterig jutott.

Átvette ugyan a vezetést, de előrébb végül ő sem került a harmadik helynél, mert Kofler őt is túlszárnyalta egy méterrel. Már csak Schlierenzauer volt hátra, akinek egy 132 méteres ugrás is elég lett volna a győzelemhez, ő azonban csak 130 és félig jutott, így végül hét tizeddel kikapott Koflertől.

SÍUGRÓ-VK, KUUSAMO (FINNORSZÁG)
HS 142
1. Andreas Kofler (osztrák) 264.2 (134.5; 138.0)
2. Gregor Schlierenzauer (osztrák) 263.5 (141.5; 130;5)
3. Thomas Morgenstern (osztrák) 256.3 (130.0; 137.0)

Böngésszék télisport-adatbankunkat!

Legfrissebb hírek

Lassan, de biztosan – Malonyai Péter jegyzete

Európa-konferencialiga
5 órája

Vb-füstölgések (4. rész) – Bobory Balázs publicisztikája

Foci vb 2026
5 órája

Válogatott játékost szerződtetett brit rekordösszegért a Chelsea – hivatalos

Angol labdarúgás
5 órája

Szerdai sportműsor: a spanyolokkal negyeddöntőzik a magyar női vízilabda-válogatott a világkupán

Minden más foci
5 órája

Rodri újra aranylabdás lesz?; Atlétika: szuper lesz a szuperdöntő

E-újság
6 órája

Luke Littler kilencnyilas után legyőzte Nathan Aspinallt a World Matchplayen

Egyéb egyéni
6 órája

Az ETO FC hat gólt rúgott idegenben a Konferencialiga selejtezőjében

Európa-konferencialiga
6 órája

Török siker a BL-ben, a Fenerbahce került közelebb az FTC elleni párharc elkerüléséhez

Bajnokok Ligája
7 órája