Sílövészet: két tizedmásodperc döntött Neuner és Berger között

2011.12.03. 15:44
Címkék
A nők 7.5 km-es sprintversenyével folytatódott a sílövők világkupa-sorozata a svédországi Östersundban. A győzelmet a német Magdalena Neuner szerezte meg, mindössze két tizedmásodperccel megelőzve a norvég Tora Bergert, míg a harmadik a finn Kaisa Mäkäräinen lett.
Nagyon sok lőhiba jellemezte a viadalt, a 96 induló közül mindössze hatan céloztak hibátlanul, köztük a román színekben szereplő Ferencz Réka (aki végül a 40. helyen zárt, míg Tófalvi Éva a 17. lett), illetve a francia Marie Laure Brunet, aki így vezetett is a második sorozat után, de mindössze öt másodperccel az egy büntetőkört futó Tora Berger és Magdalena Neuner előtt. Nem csoda, hogy a befejező futószakaszon mindketten simán elé kerültek, s a franciának végül meg kellett elégednie az ötödik hellyel. Kettőjük közül Berger vágott neki először a távnak, s talán éppen ez volt az, ami a vesztét is okozta, hiszen a német lány végig tudta riválisa részidőit. Igaz, Neuner így sem tudott jelentős előnyt kiharcolni, de szívszaggató hajrá után végül két tizedmásodperccel megelőzte a norvégot. A harmadik helyezzett a kettőt is hibázó, de az összetett világkupa remekül futó címvédője, a finn Kaisa Mäkäräinen lett.
SÍLÖVŐ-VK, ÖSTERSUND (SVÉDORSZÁG)
NŐI 7.5 KM-ES SPRINTVERSENY
1. Magdalena Neuner (német) 22:01.7 (1)
2. Tora Berger (norvég) +0.2 (1)
3. Kaisa Mäkäräinen (finn) +15.2 (2)
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA:
1. Magdalena Neuner (német) 108
2. Darja Domracseva (fehérorosz) 100
3. Kaisa Mäkäräinen (finn) 91
SÍLÖVŐ-VK, ÖSTERSUND (SVÉDORSZÁG)
NŐI 7.5 KM-ES SPRINTVERSENY
1. Magdalena Neuner (német) 22:01.7 (1)
2. Tora Berger (norvég) +0.2 (1)
3. Kaisa Mäkäräinen (finn) +15.2 (2)
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA:
1. Magdalena Neuner (német) 108
2. Darja Domracseva (fehérorosz) 100
3. Kaisa Mäkäräinen (finn) 91

Böngésszék télisport-adatbankunkat!




Legfrissebb hírek

US Open: hatalmas csatát vívtak a Williams nővérek, de kiestek a páros első fordulójában

Tenisz
12 perce

Népsport: Paul Breitner, a maoista bajor

Népsport
58 perce

Bagi Ádám: Megérte az autó hátsó ülésén leckét írni

Labdarúgó NB I
1 órája

US Open: Bondár is továbbjutott párosban az első fordulóból

Tenisz
1 órája

Bódog Tamás: Néhány játékos nem hozta azt a teljesítményt, amire egyébként képes lenne

Labdarúgó NB I
2 órája

Remek főpróba a Spartathlon előtt: győzelem a Desedán

Csupasport
2 órája

Szombati sportműsor: kezd az ETO a női kézi BL-ben, Nigériával játszunk a kosár-vb-n

Minden más foci
9 órája

Kerkez Milos: Édesapám nem hagy elkényelmesedni; A Győr visszaülne Európa trónjára, a négy közé jutna az FTC

E-újság
9 órája