Sífutás: Viljegzsanyin ellen kevés volt Petter Northug hajrája

2010.12.18. 16:51
Címkék
A franciaországi La Clusaz-ban férfi szabad stílusú 30 km-es, tömegrajtos versennyel folytatódott a sífutó-világkupa. A győzelmet az orosz Makszim Viljegzsanyin szerezte meg az összetett világkupa címvédője, a norvég Petter Northug és honfitársa, Alekszandr Legkov előtt.
A női versennyel ellentétben a férfiaknál szinte végig egy bolyban haladt az élmezőny, ahonnan persze idővel le-leszakadoztak néhányan. Az utolsó kilométeren azonban még mindig tízen voltak együtt, amikor a két orosz, Viljegzsanyin és Legkov robbantani próbált. Velük már csak a sérüléséből mostanra felépülő Northug és az összetett vk-ban vezető svájci Dario Cologna tudta tartani a lépést. A célegyenesbe érve a norvég elővette az előző idényben annyiszor megcsodált hajráját, de hogy ez még nem volt tökéletes, azt bizonyítja, hogy Viljegzsanyin tartani tudta vele a lépést, és ha csak néhány tizeddel is, de megelőzte. A versenyen részhajrák is voltak, s az ezeken kapott világkupapontoknak köszönhetően a mások orosz, Legkov összetettben átvette a vezetést a végül negyedikként célba érő Colognától. Vasárnap a férfi és női váltóversenyekre kerül majd sor La Clusaz-ban.
SÍFUTÓ-VK, LA CLUSAZ (FRANCIAORSZÁG)
FÉRFI 30 KM (SZABAD STÍLUS, TÖMEGRAJT)
1. Makszim Viljegzsanyin (orosz) 1:18:53.5
2. Petter Northug (norvég) +0.1
3. Alekszandr Legkov (orosz) +0.3
 SÍFUTÓ-VK, LA CLUSAZ (FRANCIAORSZÁG)
FÉRFI 30 KM (SZABAD STÍLUS, TÖMEGRAJT)  
1. Makszim Viljegzsanyin (orosz) 1:18:53.5
2. Petter Northug (norvég) +0.1
3. Alekszandr Legkov (orosz) +0.3

Böngésszék télisport-adatbankunkat!



Legfrissebb hírek

Bedőlt az eredetileg Las Vegasba tervezett augusztusi kézilabdatorna

Kézilabda
18 perce

Huszty Dániel lett a Magyar Soccaszövetség új sportigazgatója

Minden más foci
19 perce

Még egy példa Mbappé, Kane és Messi extraklasszisára

Foci vb 2026
26 perce

Vívó-vb: három helyen változott a magyar csapat az Eb-hez képest

Egyéb egyéni
28 perce

„Milák Kristóf indul a párizsi Európa-bajnokságon” – Szabó Álmos az NS-nek

Úszás
38 perce

Csinger Márk marad a bajnok ETO FC-ben – hivatalos

Labdarúgó NB I
57 perce

Július 10-én temetik Németh Zsanettet

Birkózás
1 órája

Röplabda: megvan a második magyar siker az U18-as leány Eb-n

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik