Sífutás: norvég és amerikai siker a düsseldorfi sprintversenyen

Vágólapra másolva!
2011.12.03. 14:15
Címkék
Férfi és női szabad stílusú sprintversennyel folytatódott a sífutók világkupa-sorozata a németországi Düsseldorfban. A győzelmet az előbbieknél a norvég Ola Vigen Hattestad, utóbbiaknál pedig az amerikai Kikkan Randall szerezte meg.
Az összetett világkupa menői nélkül, szinte kizárólag sprintspecialisták részvételével rendezték meg a városi versenyt, amely a hölgyek számára csak 900 méter volt, míg a férfiaknál ennek éppen a duplája. Előbbieknél hat különböző nemzet képviselője jutott a döntőbe, meglepetésre azonban norvég és német egy sem. Aztán a finn Sarasoja is elesett, ráadásul feltartotta a svéd Brodint, így már csak négyen maradtak a győzelemre esélyesek, akik közül az amerikai Randall bírta a legjobban a hajrát, s előzte meg a végig élen álló orosz Natalia Matvejevát, míg a harmadik helyen meglepetésre a svájci Laurien van der Graaff végzett, megelőzve a torinói olimpiai bajnok kanadai Chandra Crawfordot. A férfiaknál nem indult az összetett vk-ban vezető norvég Petter Northug, viszont a család képviseletében ott volt az öccse, Tomas, aki az elődöntőig jutott. A honfitársai közül azért ketten is beverekedték magukat a fináléba: a selejtezőt megnyerő Paal Golberg és a korábbi világbajnok Ola Vigen Hattestad. Rajtuk kívül a finn Pentsinen, az orosz Petjuhov, az olasz Pellegrino és a legutóbbi sprintviadal győztese, a svéd Peterson jutott még a fináléba, ahol az orosz vágott az elején az élre, mögötte a két norvég ment, míg Petersonnak eltört a botja, s így a mezőny végére csúszott vissza. A hajrában aztán Hattestad kilépett Petjuhov mögül, s végül le is hajrázta, míg az utóbbi és Golberg között csak a célfotó döntött a norvég kárára.
SÍFUTÓ-VK, DÜSSELDORF (NÉMETORSZÁG)
FÉRFI SPRINT (SZABAD STÍLUS)
1. Ola Vigen Hattestad (norvég) 2:57.5
2. Alekszej Petjuhov (orosz) +0.1
3. Paal Golberg (norvég) +0.1
NŐI SPRINT (SZABAD STÍLUS)
1. Kikkan Randall (amerikai) 1:44.6
2. Natalia Matvejeva (orosz) +0.4
3. Laurien van der Graaff (svájci) +1.0
SÍFUTÓ-VK, DÜSSELDORF (NÉMETORSZÁG)
FÉRFI SPRINT (SZABAD STÍLUS)
1. Ola Vigen Hattestad (norvég) 2:57.5
2. Alekszej Petjuhov (orosz) +0.1
3. Paal Golberg (norvég) +0.1
NŐI SPRINT (SZABAD STÍLUS)
1. Kikkan Randall (amerikai) 1:44.6
2. Natalia Matvejeva (orosz) +0.4
3. Laurien van der Graaff (svájci) +1.0


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik