Sífutás: Northug hajrájának Cologna sem tudott ellenállni

2011.11.27. 12:50
Címkék
Férfi 15 km-es klasszikus stílusú hendikepversennyel folytatódott a sífutók világkupa-sorozata a finnországi Kuusamóban. A győzelmet a norvég Petter Northug szerezte meg a svájci Dario Cologna és honfitársa, Eldar Rönning előtt.
A pénteki és a szombati versenyek összesítése alapján Northug indulhatott elsőként, 12 másodperces előnnyel az összetett-vk címvédője, Cologna előtt. Az orosz Legkovnak 42 másodperc volt a hátránya, a többiek pedig már egy perc körül indultak.

Az első körben (2.5 km) Cologna utolérte Northugot, s ezt követően ketten együtt haladtak. De Legkov is fel tudott zárkózni fél percre, a két éllovas azonban váltott vezetéssel nagyjából tartani tudta a távolságot.

Négy kilométerrel a vége előtt aztán egy nagyobb csoport utolérte Legkovot, de tovább nem tudtak zárkózni az éllovasokra, így ott igazából csak a harmadik hely dőlt el. Aztán ahogyan az várható volt, Northug a végén otthagyta Colognát, és majd két másodperces előnnyel, kényelmesen ért célba.

A harmadik helyet végül a tizennyolcadikként rajtoló norvég Rönning szerezte meg jobb hajrájának köszönhetően, míg a végére teljesen elfáradó Legkov csak hetedik lett. A leggyorsabban a távot viszont a végül negyedik helyen célba érő kazah Alekszej Poltaranyin teljesítette.

SÍFUTÓ-VK, KUUSAMO (FINNORSZÁG)
FÉRFI 15 KM-ES HENDIKEP VERSENY (KLASSZIKUS STÍLUS)
1. Petter Northug (norvég) 38:41.5
2. Dario Cologna (svájci) +1.8
3. Eldar Rönning (norvég) +20.6

Böngésszék télisport-adatbankunkat!

Legfrissebb hírek

US Open: hatalmas csatát vívtak a Williams nővérek, de kiestek a páros első fordulójában

Tenisz
15 perce

Népsport: Paul Breitner, a maoista bajor

Népsport
1 órája

Bagi Ádám: Megérte az autó hátsó ülésén leckét írni

Labdarúgó NB I
1 órája

US Open: Bondár is továbbjutott párosban az első fordulóból

Tenisz
1 órája

Bódog Tamás: Néhány játékos nem hozta azt a teljesítményt, amire egyébként képes lenne

Labdarúgó NB I
2 órája

Remek főpróba a Spartathlon előtt: győzelem a Desedán

Csupasport
2 órája

Szombati sportműsor: kezd az ETO a női kézi BL-ben, Nigériával játszunk a kosár-vb-n

Minden más foci
9 órája

Kerkez Milos: Édesapám nem hagy elkényelmesedni; A Győr visszaülne Európa trónjára, a négy közé jutna az FTC

E-újság
9 órája