Schalke: Raúl két évre tízmillió euróért ír alá - lapértesülés

Vágólapra másolva!
2010.07.07. 13:43
A német Sport Bild napilap szerdai számában tényként közli, hogy Raúl Gonzálezt szerződteti a német Schalke 04 labdarúgócsapat. Ezek szerint a Real Madridot elhagyni készülő 33 éves támadó – aki a felnőttek között tizenhat idényt húzott le a Realnál – két évre kötelezi el magát, szezononként bruttó ötmillió eurót kereshet.

Az átigazolás lehetősége már napok óta témát szolgáltat, arról a Nemzeti Sport Online is beszámolt. Raúl szerződtetését volt madridi csapattársa, a német Christoph Metzelder szorgalmazta leginkább, és Felix Magath vezetőedző is elismerte: tárgyalásban vannak Raúllal, akit nagyon szívesen foglalkoztatna csapatában.a Nemzeti Sport Online is beszámolt. Raúl szerződtetését volt madridi csapattársa, a német Christoph Metzelder szorgalmazta leginkább, és Felix Magath vezetőedző is elismerte: tárgyalásban vannak Raúllal, akit nagyon szívesen foglalkoztatna csapatában.

Már korábban sejteni lehetett, hogy megegyeztek egymással a felek, akik a hivatalos bemutatót július 15-re tervezik.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: kikapott Lengyelországtól az U19-es leányválogatott

Utánpótlássport
9 órája

Labdarúgás: harmadik lett a Vilotic-tornán a magyar U19-es válogatott

Utánpótlássport
2025.09.09. 16:59

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
2025.09.09. 09:02

Az esély bajnokai: megvannak az Álombajnokság döntősei

Minden más foci
2025.09.08. 15:40

Balogh Botond közel áll a váltáshoz, kölcsönbe kerülhet

Légiósok
2025.09.05. 11:25

Vb-selejtező: a brazilok sztárja elhányta magát a pályán – videó

Foci vb 2026
2025.09.05. 08:29

Vb 2026: Salvador egy lépéssel közelebb a tornához

Foci vb 2026
2025.09.05. 07:50

U19-es válogatott: vereség a portugáloktól a Vilotic-kupa első meccsén

Utánpótlássport
2025.09.04. 19:29
Ezek is érdekelhetik