Rali: az IRC programjában szerepel jövőre a Mecsek-rali

2010.09.30. 10:42
Címkék
A Mecsek-rali szerepel a világ második számú ralisorozata, az Intercontinental Rally Challenge (IRC) jövő évi programjában – ez derült ki a Nemzetközi Automobil-szövetség szerdán kiadott, ideiglenes versenynaptárából.

Jó hír ez a magyar drukkereknek, hiszen azt jelenti, hogy korábbi gyári pilóták hada, körülbelül húsztagú S2000-es mezőny várható a szeptember 9–11. között tartandó viadalra.

„Beérett az elmúlt két év munkájának gyümölcse – mondta Jelen István, a Pécs környéki viadal főszervezője. – Az elmúlt két évben sok hasznos tanácsot kaptunk a szervezéssel kapcsolatban, jó kapcsolatot alakítottunk ki az IRC szervezőivel, s az idei versenyünkre is várunk egy konzultánst, aki korábban maga is ralizott, úgyhogy nyilván újabb ötletekkel szolgál majd.

Annak különösen örülök, hogy a város vezetősége is támogatta az IRC-kandidálást, ez a háttér nagyon fontos volt. S van még egy jó hír: jövőre két mecseki futam lesz, az egyik júliusban, a Historic Európa-bajnokság, és aztán szeptemberben az IRC."

Érdekesség, hogy a pécsi viadal olyan legendás helyszínek között kapott helyet, mint a korábban a világbajnoki programban is szereplő Monte-Carlo, Korzika vagy éppen Ciprus.

Legfrissebb hírek

Sima dunaszerdahelyi siker a felvidéki rangadón

Minden más foci
7 perce

Szettgyőzelemig jutott a magyar női röplabda-válogatott a spanyolok ellen

Röplabda
25 perce

La Liga: Gulácsi nélkül ikszelt Santanderben a Villarreal, gond nélkül nyert az Espanyol

Spanyol labdarúgás
30 perce

Légiósok: Bolláék gólparádét rendeztek; Csinger, Skribek és Gruber bemutatkozott új csapatában

Légiósok
31 perce

Ökölvívás: magyar győzelem nélküli nap az U19-es Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

NB III: Tischler Patrik mesternégyest ért el, a Dorog hét gólt vágott; a Szolnok ötöt kapott

Labdarúgó NB II
1 órája

Tóth Richárd kis híján ismét dobogóra állhatott az autókrossz Európa-bajnokság nyirádi futamán

Egyéb autó-motor
1 órája

Női NB I: ikszelt egymással az Astra és a Szeged

Labdarúgó NB I
1 órája