Primera División: a Xerez ellen Guardiola szabadságot adott Messinek

Vágólapra másolva!
2010.04.24. 15:54
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Primera División) 34. fordulójában a Barcelona a Xerezt fogadja. Pep Guardiola, a katalánok trénere nem számít Lionel Messi játékéra – a szerdai BL-visszavágót szem előtt tartva szabadságot adott az utóbbi hetekben rendkívül sokat foglalkoztatott, roppant gólerős argentin szélsőnek.

Messi legutóbb egy hónappal ezelőtt hiányzott a Barcelona kezdőjéből, bár az 51. percben, 0–0-nál azért csereként pályára lépett az 1–0-s katalán győzelemmel végződő találkozón. Azóta három BL-meccsen – az Arsenal elleni negyeddöntőben oda-vissza, valamint az Inter elleni elődöntő első felvonásán – és négy bajnokin szerepelt kezdőként.

A Barcelona összeállítása egyéb meglepetéssel nem szolgál, hiszen a kapuban Víctor Valdés áll majd, míg előtte a Puyol, Márquez, G. Milito, Maxwell kvartett alkotja a védősort. A középpályán is rutinos játékosok kapnak szerepet, a karmester Xavi mellett Yaya Touré és Seydou Keit. A csatárosban Bojan Krkic lesz Messi helyettese, a másik szélen Pedro kezd, középen pedig Ibrahimovic.

A Barcelona 84 ponttal az első, a Xerez 27-tel az utolsó helyen áll a tabellán. A katalánok hazai pályán eddig csak egy meccsüket nem nyerték meg (15 győzelem és egy döntetlen mellett), miközben a Xerez tizenhat idegenbeli fellépéséből kilencet vesztett el, és csupán tizenegy pontot szerzett (két győzelem, öt döntetlen). Emberi számítások szerint nem szombat kora este gyarapítják tovább pontjaik számát a vendégek. A mérkőzés országos egyesnek ígérkezik, a Barca pontvesztése világszenzáció lenne.


xml_url=http://tudositas.nso.hu/tablebox.php?t=lab,ll,2009/,,f&xml|
nso_dms_cikkbe
nso_dms_cikkbe
mceBlockPasteEnd

 

Legfrissebb hírek

A spanyol harmadosztályba igazolhat Mario Balotelli – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
23 órája

Januárban még a távozás szélén állt, most hosszabbít a Barca-hátvéd – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 11:48

Újabb világbajnok labdarúgó távozott Madridból – hivatalos

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 10:05

Kl-selejtező: a fájó vereség után is optimisták a kassaiak, jön a visszavágó!

Európa-konferencialiga
Tegnap, 8:33

A Chelsea az Ajaxszal, Alexander Isak a Liverpoollal egyezett meg – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.30. 23:15

A Leverkusen kulcsemberével erősített a Premier League újonca – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.30. 11:50

Megoszlott olvasóink véleménye a Dominik-névadásról

Magyar válogatott
2025.07.30. 11:19

Thomas Müller Kanadába szerződik; Neymar európai klubbal tárgyal – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.29. 23:10
Ezek is érdekelhetik