Öttusa vk: két magyar döntős a férfiaknál, Némethet kizárták

MTI MTIMTI MTI
2010.03.19. 18:44
Címkék
A három magyar induló közül kettő – Kasza Róbert és Demeter Bence – bejutott a döntőbe az öttusázók kairói Világkupa-fordulójának férfiversenyében.

A nemzetközi szövetség honlapja szerint Kasza a B csoportban első lett, ugyanitt Demeter tizedikként fejezte be a napot, míg a C-be sorolt Németh Róbertet a vívás során kizárták a versenyből.

A hazai sportági szövetség tájékoztatása szerint neki sportszerűtlenség – káromkodás – miatt kellett idő előtt befejeznie szereplését azok után, hogy előzőleg az úszásban ötödik volt, s a vívásban sem állt rosszul.

A pénteki selejtezőben 74-en voltak érdekeltek, a három csoportból az első 12-12 került a vasárnapi fináléba.

A női döntőre – három magyarral – szombaton, a férfiakéra pedig vasárnap kerül sor.

Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: a magyar válogatott a kazahokat fogadja Debrecenben

Minden más foci
4 órája

Angyal Dániel: Szeretnénk maradandót alkotni; a Metz ellen már nem fért bele a hiba a Győrnek

E-újság
4 órája

Szívügy – Somogyi Zsolt jegyzete

Minden más foci
5 órája

Kihűlő szerelmek – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
5 órája

Olise mesterhármast szerzett, a francia válogatott az északírek legyőzésével hangolt a vb-re

Foci vb 2026
5 órája

Vb-felkészülés: vérszegény holland győzelem az üzbégek ellen

Foci vb 2026
5 órája

Vb 2026: cserélnie kellett Hollandiának – sérülés miatt kihagyja a tornát az Arsenal kulcsembere

Foci vb 2026
6 órája

Simán nyert Nyíregyházán, története során először bajnok az Újpest a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
7 órája
Ezek is érdekelhetik