Női kosárlabda NB I: a BSE győzött, de a Szolnok megóvta a mérkőzést

Vágólapra másolva!
2010.02.27. 20:16
Címkék
A női kosárlabda NB I 14. fordulójából elhalasztott mérkőzésen a BSE 72–69-re legyőzte a Szolnokot, azonban a vendégek megóvták a találkozót.

A BSE sérült kulcsjátékosai közül Simon Zsófia és Szlimák Hajnalka összedrótozva vállalta a játékot. Szüksége is volt rájuk a hazai együttesnek, amely végül nagy nehezen, hosszabbítást követően kicsikarta a győzelmet.

A találkozónak ezzel minden bizonnyal nem lett vége a pályán, hiszen a szolnokiak óvást nyújtottak be Vincze Viktória jogosulatlan szerepeltetése miatt.

A mérkőzés eredeti időpontja január 8. volt (ebben az időpontban Vincze Viktória még a Szeged játékosa volt), ezen a napon a BSE Hepp-kupa-döntőn szerepelt Szegeden, tehát nem tudott bajnokit játszani. A szövetség hivatalból elhalasztotta a találkozót, érdekes, de annál bonyolultabb kérdés, amelyre várjuk a hivatalos személyek válaszát.

 

 
A 14. FORDULÓBÓL ELHALASZTOTT MÉRKŐZÉS
BSE–SZOLNOKI NKK 72–69 (16–16, 20–18, 21–23, 8–8, 7–4)
Budapest, Városmajor, 150 néző. Vezette: Király, Balog
BSE: KOCSIS 5, SIMON ZS. 26/9, SZLIMÁK 21/6, Hegedűs M. 6, Varda 4. Csere: Gadnai 2, Tiba 2, Vincze V. 6. Edző: Farkas Sándor
SZOLNOK: DARIDA 10, Boskovics 2, Rubold 5, HEGEDŰS R. 14, Farkasinszki 6. Csere: SERBÁN 19, Zele 5, Sonyák 8/6, Kántor. Edző: Mészáros Zoltán
Az eredmény alakulása. 4. p.: 2–4. 7. p.: 11–6. 12. p.: 16–18. 15. p.: 25–20. 19. p.: 34–32. 24. p.: 48–38. 28. p.: 53–52. 33. p.: 58–60. 36. p.: 65–62. 39. p.: 65–65. 43. p.: 72–67
MESTERMÉRLEG
Farkas Sándor: – Óriási küzdelemben győztünk. És bízom benne, hogy a pályán kívül is megmarad a diadalunk.
Mészáros Zoltán: – Az egész mérkőzésen nem találtuk a ritmusunkat, ehhez képest bravúr, hogy csak hosszabbításban kaptunk ki. Egyébként egy nyerhető mérkőzés volt.
 
12. FORDULÓBÓL ELHALASZTOTT MÉRKŐZÉS
SZEVIÉP-SZEGED–VASAS-CSATA 106–57 (24–16, 28–15, 24–15, 30–11)
Szeged, 100 néző. Vezette: Jakab L., Jurák
SZEGED: CIGLAR 15/3, NÉMETH B. 16/3, Horváth Zsu. 7/3, SIPAVICIUTE 23, ZSERZSERUNOVA 16/6. Csere: Fűrész E. 5/3, Russai 7/3, LACZI 12/3, Lengyel 5/3, Tóth C., Kmézics. Edző: Bencze Tamás
VASAS: SZONDY 14, Laklóth 9/9, Czank 6, Somogyi 12/6, Bagi 3. Csere: Fejes 7, Győr 3, Velkey 2, Mansare, Bajnóczi 1. Edző: Deák Éva
Az eredmény alakulása: 6. p.: 10–7. 14. p.: 42–24. 18. p.: 44–29. 23. p.: 54–37. 27. p.: 61–41. 32. p.: 82–46. 37. p.: 98–54
Kipontozódott: Bagi (34. p.)
MESTERMÉRLEG
Bencze Tamás: – Ez a mérkőzés jól szolgálta a felkészülésünket az elkövetkező hetek rangadóira.
Deák Éva: – Örülök, hogy részfeladatokat sikerült megoldanunk.

 

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
  1. Szeviép-Szeged 19 18 1 1604:1025 0.974  37
  2. MiZo Pécs 2010 18 17 1 1703:1002 0.972  35
  3. MKB-Euroleasing Sopron 19 17 2 1813:1035 0.947  36
  4. SEAT Lami-Véd Győr 19 17 2 1648:1187 0.947  36
  5. BSE 18 9 9 1215:1265 0.750  27
  6. ZTE NKK 19 9 10 1403:1385 0.737  28
  7. Atomerőmű KSC 19 7 12 1398:1582 0.684  26
  8. Szolnoki NKK 19 7 12 1263:1401 0.684  26
  9. Vasas-Csata 19 6 13 1289:1504 0.658  25
10. Bajai NKK 19 4 15 1143:1579 0.605  23
11. BEAC-Újbuda 19 2 17 1046:1641 0.553  21
12. Ceglédi EKK 19 19   946:1865 0.500  19

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik