Női kosárlabda: a szegediek nyakába került a bronzérem a pécsi MK-n

2010.03.28. 17:16
Címkék
A pécsi rendezésű női kosárlabda Magyar Kupa bronzmérkőzésén 91–69-re diadalmaskodott a Bencze Tamás irányította Szeged a ZTE felett.

A Zalaegerszeg, akárcsak tegnap a Pécs elleni elődöntőben, magához ragadta a kezdeményezést, és már 6–0 állt az eredményjelzőn, amikor a szegediek megszerezték első pontjaikat. A továbbiakban megállíthatatlannak bizonyult Bencze Tamás együttese: 23–6-os sorozatot produkáltak a csongrádi lányok (23–12).

A szegedi védekezés a második negyedben is hatékony volt, Németh Bernadett pedig – a negyed 7. percéig szerzett – 14 pontjával vasárnap is az egyik legeredményesebb játékos volt. 44–23-mal ért véget a második negyed.

Horváth Zsuzsanna vezérletével tovább nőtt a különbség. A másik oldalon Rasheed Rita remekelt, és dobott egymás után két triplát. A ZTE egy negyed alatt annyi pontot szerzett, mint az első húsz percben összesen. 68–46-ra vezetett  a Szeged a harmadik negyedet követően.

A végére a különbség már nem nőtt, Németh Bernadették végül 91–69-re megnyerték a bronzcsatát.

NŐI KOSÁRLABDA MAGYAR KUPA, BRONZMÉRKŐZÉS 
SZEVIÉP SZEGED–ZTE NKK 91–69 (23–12, 21–11, 24–23, 23–23)
Pécs, 800 néző. Vezette: Kapitány, dr. Páli, Márton
SZEGED: CIGLAR 11/3, NÉMETH B. 11/9, Fűrész E. 2, SIPAVICIUTE 14, Zserzserunova 12/6. Csere: Kajdacsi 10, HORVÁTH ZSU. 14/6, LACZI 13, Russai, Lengyel 4, Tóth C., Kmézics. Edző: Bencze Tamás
ZALAEGERSZEG: Bukovszki 10/3, Szélesy 2, RASHEED 17/6, CZUKOR 18/3, Crasnoscioc 5/3. Csere: Ambrus Sz. 9, Szász, Hersics, Szalay 8, Fekete, Góth. Edző: Gáll Tamás
Az eredmény alakulása: 3. p.: 0–6. 6. p.: 10-8.  13. p.: 26–15. 17. p.: 38–19. 23. p.: 53–23. 26. p.: 61–34. 33. p.: 70–50. 37. p.: 76–57
Kipontozódott: Zserzserunova (28. p.), Horváth Zsu. (37. p.), Ciglar (39. p.), Czukor (39. p.)
MESTERMÉRLEG
Bencze Tamás: – Éremért jöttünk, éremmel megyünk, de ez nem az a szín, amire vágytunk.
Gáll Tamás: – Sajnos az első félidőben már eldőlt a mérkőzés, mert csak öt percet kosárlabdáztunk azon a szinten, amelyen kellene.

 

Legfrissebb hírek

Ott van! – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB I
4 órája

Nagyobb erők – Ballai Attila publicisztikája

Európa-liga
4 órája

Vasárnapi sportműsor: három NB I-es meccs, Borussia Dortmund–FTC a női kézi BL-ben, Arsenal–Manchester City Ligakupa-döntő

Minden más foci
4 órája

Nyíregyházi bravúr: rangadót nyert a Szpari a DVTK ellen; Hiába Kerkez Milos fifikás gólja, kikapott a Liverpool Brightonban

E-újság
5 órája

Napra pontosan három hónap után nyert az Elche, odahaza győzött a Levante és az Osasuna is

Spanyol labdarúgás
5 órája

Ligue 1: a PSG kiütötte a Nice-t, és újra vezeti a francia bajnokság tabelláját

Francia labdarúgás
5 órája

Két pontjába került a Juvénak a kihagyott tizenegyes; ötgólos meccset húzott be a Milan

Olasz labdarúgás
5 órája

Világcsúcs, de nem Duplantistól – ez történt a fedett pályás vb 2. estéjén

Atlétika
5 órája
Ezek is érdekelhetik