Női kézilabda NB I: immár Böhnnel a kispadon nyert az ETO a Halas ellen

Vágólapra másolva!
2011.11.24. 19:46
Címkék
A Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapata először lépett pályára Konkoly Csaba múlt szerdai menesztése és Karl Erik Böhn kinevezése óta, a norvég edző bemutatkozása jól sikerült, hiszen az ETO könnyedén győzött 39–25-re a Kiskunhalas ellen.

A mérkőzésen még – a tegnapi bejelentésnek megfelelően – még nem Karl Erik Böhn meccselt, hanem a másodedző Danyi Gábor, ám a norvég szakember már ott volt a kispadon.

A zöld-fehérek Ana Grost leszámítva külföldi klasszisaik nélkül léptek pályára, ugyanis a nem magyar válogatott játékosok már nemzeti csapataikkal készülnek a decemberi, brazíliai világbajnokságra.

A zöld-fehérek Ana Grost leszámítva külföldi klasszisaik nélkül léptek pályára, ugyanis a nem magyar válogatott játékosok már nemzeti csapataikkal készülnek a decemberi, brazíliai világbajnokságra.

A győriek alaposan belekezdtek a mérkőzésen, hiszen 5–0-s rohammal indítottak. Az első félidő közepén a sereghajtó ugyan kicsit lassított a címvédő tempóján és feljött három gólra (13–10), ám az ETO egy újabb erőltetett menettel el is döntötte a győzelem kérdését, s már félidőben 18–11-re vezetett.

Fordulás után pillanatok alatt tízgólosnál is nagyobb lett a különbség, és végül 39–25-re nyert a hazai csapat. A zöld-fehéreknél nem mellesleg több fiatal játékos is lehetőséget kapott a mérkőzésen, sőt Sirián Szerderke, Virág Noémi és Tóth Gabriella egyaránt góllal mutatkozott be az élvonalban.

Az ETO továbbra is százszázalékos teljesítménnyel vezeti a bajnokságot, a Kiskunhalas az utolsó.

NŐI KÉZILABDA NB I
11. FORDULÓ
GYŐRI AUDI ETO KC–KISKUNHALAS NKSE39–25 (18–12)
Győr, 700 néző. V: Ács, Báder
GYŐRI ETO: PÁLINGER – ORBÁN 6, KURUCZ 4, GÖRBICZ 7 (2), HORNYÁK Á. 5, Kovacsics 5, Korsós D. 2. Cs: Szemerey (kapus), Gros 4, Pelczéder 3, Sirián 1, Tóth G. 1, Virág 1. Edző: Karl Erik Böhn
KISKUNHALAS: Pethő – Sterbik 2, TÁPAI A. 3 (1), Takács B. 2, SZAMORÁNSKY A. 5, BARNA É. 6, Kurgyis 3. Cs: Fehér, Kokas 2, Valovics, Toplak, Katona 1, Csákovics 1. Edző: Varga József
Az eredmény alakulása. 6. p.: 5–0. 13. p.: 8–3. 22. p.: 11–7. 27. p.: 16–10. 35. p.: 22–14. 43. p.: 30–17. 51. p.: 33–19. 56. p.: 36–23
Kiállítások: 6, ill. 2 perc
Hétméteresek: 3/2, ill. 4/1
MESTERMÉRLEG
Danyi Gábor, az ETO másodedzője: – Mindenki tette a dolgát, semmi meglepő nem történt.
Varga József, a Kiskunhalas vezetőedzője: – A győri csapat cseresorával is jobb volt, mint a mi csapatunk, ennek ellenére időnként szórakoztató volt a mérkőzés. A hazaiak könyörtelenül kihasználták megingásainkat.
AZ ÁLLÁS
1. Győri Audi ETO KC 9 9 361–217 +144 18
2. Váci NKSE 9 7 1 1 259–216 +43 15
3. FTC 8 7 1 255–231 +24 14
4. Siófok KC 8 5 1 2 233–223 +10 11
5. ÉTV-Érdi VSE 10 5 5 276–261 +15 10
6. DVSC 9 5 4 258–261 –3 10
7. Veszprém Barabás KC 8 3 1 4 226–244 –18 7
8. Alcoa Fehérvár KC 9 3 1 5 241–274 –33 7
9. UKSE Szekszárd 8 2 1 5 216–253 –37 5
10. BB Békéscsaba 10 2 1 7 248–289 –41 5
11. Dunaújvárosi REK 8 1 7 234–263 –29 2
12. Kiskunhalas NKSE 10 1 9 250–325 –75 2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik