Női kézilabda Eb: Mátéfi szerint az egyéni teljesítmények döntöttek

MTI MTIMTI MTI
2010.12.12. 20:25
Címkék
Mint beszámoltunk róla, Magyarország női válogatottja szinte végig vezetve, ám rendkívül izgalmas hajrát követően 26–25-re győzött Ukrajna ellen a kézilabda Európa-bajnokság középdöntőjének vasárnap esti, lillehammeri mérkőzésén. Mátéfi Eszter szövetségi kapitány a találkozó után elmondta, véleménye szerint az egyéni teljesítmények révén sikerült megszerezni a fontos két pontot. 

"Nem játszottunk jól, de a legfontosabb a győzelem volt. A találkozó elején nem találtuk a ritmust, majd amikor összeállt egy ütőképes sor, akkor többször is elléphettünk volna, ám sorsdöntő pillanatokban hibáztunk. Így aztán a vége szoros lett, de az egyéni teljesítmények révén sikerült begyűjteni a fontos két pontot. Tetszett, hogy nagyon küzdött a csapat. Remélem, kedden jobban játszunk majd a hollandok ellen" – nyilatkozta Mátéfi Eszter a találkozó után.

Legfrissebb hírek

Harmincévesen visszavonult a hatszoros válogatott középpályás

Labdarúgó NB II
14 perce

Úszó Eb: döntős a 4x100-as női gyorsváltó és Jackl Vivien is 400 vegyesen

Úszás
19 perce

Guzi Blanka: Tökéletlenül lett nekem teljes ez az Eb

Egyéb egyéni
37 perce

András Csaba: Nem számítottam erre a sikerre

Egyéb egyéni
38 perce

Strandröplabda Eb: nagy csatában kikapott a Kun, Villám páros

Röplabda
1 órája

Népsport: Genovai futballszerelmesek

Olasz labdarúgás
1 órája

Kl-selejtező: jó kérdés, hogy a debreceni 0–3 után mi történhet Dániában...

Európa-konferencialiga
1 órája

Az MLSZ kizárta a Dunaújvárost a labdarúgó NB III-ból

Labdarúgó NB II
1 órája