Női kézilabda: a Győri ETO nyerte meg a Szabella-kupát

Vágólapra másolva!
2010.08.29. 00:10
Címkék
A Kulcsár-kupa első napjának két vesztese nyitotta a szombati programot. A Dunaújváros kosárlabda-eredményt hozó mérkőzésen vesztett a Ljubljana ellen (40–46), a Podgorica a Győrtől kapott ki izgalmas hajrá után (26–27). Az újvárosiak mesterének, Kiss Szilárdnak ezúttal is több játékosát nélkülöznie kellett: Balogh Beatrix térdéből csavarokat kellett eltávolítani, ezért egy hét pihenőre szorul, Takács Fruzsina részleges keresztszalag-szakadást szenvedett az ifjúsági világbajnokságon, neki is több hétre van még szüksége a felépüléshez. Jókai Nóra a márciusi keresztszalagműtétje után csak néhány hét múlva kezdhet teljes erőbedobással gyakorolni.

A vendégek pihentették világklasszis átlövőjüket, Bojana Popovicsot, de társai jól helyettesítették, végig vezetve magabiztosan győztek.

A két külföldi együttes csatáját a szlovénok egy góllal megnyerték, így az utolsó összecsapáson a győrieknek a tornagyőzelemért legalább hét góllal le kellett győzniük a házigazdákat. Nos, ez nem okozott gondot nekik. Minden tekintetben ellenfele fölé nőtt a bajnok, a túloldalon ráadásul néhány kulcsemberét pihentette Kiss Szilárd, a rendkívül tehetséges fiataloknak pedig még túl nagy falat volt az ETO.

„BL-résztvevő csapatok ellen tudtunk játszani – értékelt Konkoly Csaba, a győriek mestere. – A védekezési és támadási variációkat hatvan-hetven százalékosan meg tudtuk valósítani, előreléptünk. Minden játékosunk láthatta, melyek azok a hibái, amelyeket ki kell javítania. Úgy érzem, méltóképpen adóztunk Kulcsár Anita emlékének."

Kiss Szilárd, az újvárosiak vezetőedzője kevésbé volt elégedett. „Esélytelenek voltunk mind a három találkozón, minden szempontból felülmúlt bennünket a torna mezőnye. Remélem, nem vesztették el a lányok az önbizalmukat az egy hét múlva következő bajnoki rajt előtt."

 

SZABELLA-KUPA – KULCSÁR ANITA-EMLÉKTORNA, DUNAÚJVÁROS
2. NAP
DUNAÚJVÁROSI NKKSE–BUDUCNOST PODGORICA (montenegrói) 24–31 (12–16)
Ld: Radulovics 8, Ferling 4, Erdősi, Nagy 3-3, ill. Jovanovic 7, Mehmedovic 5
 
GYŐRI AUDI ETO KC–RK KRIM LJUBLJANA (szlovén) 33–33 (17–15)
Ld: Amorim 7, Kovacsics, Orbán 6-6, ill. Mavsar, Penezic 7-7, Cvijic 6
 
RK KRIM LJUBLJANA–BUDUCNOST PODGORICA 32–31 (17–18)
Ld: Penezic 14, Varlec 5, ill. Radicevic 9, Popovic 5
 
DUNAÚJVÁROSI NKKSE–GYŐRI AUDI ETO KC 18–33 (8–15)
Ld: Sári 6, Takács L., Berta, Erdősi, Gera 2-2, ill. Gros 7, Orbán 6, Kovacsics 5
 
A torna végeredménye: 1. Győri Audi ETO 5, 2. Krim Ljubljana 5, 3. Buducnost Podgorica 2, 4. Dunaújváros 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik