NHL: huszonnyolc évesen elhunyt a New York Rangers csatára

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2011.05.14. 11:17
Címkék
Alig 28 évesen elhunyt az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL) szereplő New York Rangers kanadai csatára, Derek Boogaard.

A játékos halálhírét amerikai klubja jelentette be péntek éjjel anélkül, hogy részleteket közölt volna.

Boogaard tavaly júliusban írt alá 6.5 millió dolláros, négy esztendőre szóló szerződést a Rangersszel, amelynek színeiben a bajnoki idényben 22 mérkőzésen jutott szóhoz, s 45 percnyi fegyelmi büntetés mellett egy gólt és egy gólpasszt jegyzett. A legkeményebb hokisok közé tartozó sportoló 52 meccsről hiányzott, s a rájátszásról is lemaradt különböző sérülések, vállgondok, illetve agyrázkódás miatt.

A saskatchewani illetőségű Boogaard a Minnesota jégkorongozójaként kezdte NHL-es pályafutását, 2005 és 2010 között 255 mérkőzésen lépett pályára a Wild csapatában.

Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: Kós Hubert éremért úszik a vizes vb-n; jön az NB I 2. fordulójának nyitánya

Birkózás
3 órája

Hamilton: A Hungaroringnek még nagyon sokáig a naptárban kell lennie; Boczkó: Nem élem meg kudarcként, hogy a hat érem közt nincs arany

E-újság
3 órája

A Benfica tizedszer hódította el a Portugál Szuperkupát

Minden más foci
3 órája

Bolla Bendegúzék kettős győzelemmel jutottak tovább a Kl-ben

Európa-konferencialiga
4 órája

Európa-liga: a veterán kapus több mint egy évet kihagyott, most kivédett egy tizenegyest, majd továbbrúgta csapatát

Európa-liga
4 órája

Bognár György: Nagyon jó ellenfelet ejtettünk ki, felvettük a Mariborral a versenyt

Európa-konferencialiga
4 órája

Négy itt, három ott – Malonyai Péter jegyzete

Bajnokok Ligája
4 órája

95 millió eurós csere? – Cselőtei Márk publicisztikája

Angol labdarúgás
4 órája
Ezek is érdekelhetik