NFL: hiába épült fel Leftwich, a Ravens ellen is Batch kezd

2010.09.28. 23:26
Címkék
Hiába épült fel a tengerentúli amerikaifutball-bajnokságban (NFL) szereplő Pittsburgh Steelers papíron második számú irányítója, Byron Leftwich, a Baltimore Ravens ellen ismét Charlie Batch vezeti majd a pennsylvaniai alakulatot.

A Ben Roethlisberger négymérkőzéses eltiltása és Leftwich sérülése miatt az idényt kezdő Dennis Dixon megsérült az Tennessee Titans elleni 2. fordulós ütközetben, így a szezon előtt mindössze a negyedik számú Steelers-irányítónak tartott 35 éves Batchnek kellett beugrania, és a Tampa Bay Buccarneers elleni fölényes, 38–13-as győzelemnél már végig ő játszott.

Most felépült Leftwich, a 211 yard mellett 3 touchdownt passzoló – két interceptiont dobó – Batch azonban megkapja a bizalmat a Baltimore elleni, mindig hatalmas harcot hozó csoportmérkőzésen is.

Az irányítóknál maradva, a Buffalo Bills megvált Trent Edwardstól, az együttes előző három évének túlnyomó részén kezdő játékosától.

„Azok után, ahogy Fitzpatrick játszott a New England Patriots ellen, teljesen biztos vagyok benne, hogy jó irányba haladunk – nyilatkozta Chan Gailey, a Bills főedzője a 38–30-as, meglepően szoros vereséggel záruló találkozó után. – Trent mindent tőle telhetőt megtett, nagyszerű srác, és a legjobbakat kívánom neki.”

 NFL 2010, ALAPSZAKASZ
4. FORDULÓ  
2010.10.03 19:00 Pittsburgh Steelers–Baltimore Ravens  
2010.10.03 19:00 Green Bay Packers–Detroit Lions  
2010.10.03 19:00 New Orleans Saints–Carolina Panthers  
2010.10.03 19:00 Atlanta Falcons–San Francisco 49ers  
2010.10.03 19:00 Buffalo Bills–New York Jets  
2010.10.03 19:00 Tennessee Titans–Denver Broncos  
2010.10.03 19:00 St. Louis Rams–Seattle Seahawks  
2010.10.03 19:00 Cleveland Browns–Cincinnati Bengals  
2010.10.03 22:05 Jacksonville Jaguars–Indianapolis Colts  
2010.10.03 22:05 Oakland Raiders–Houston Texans  
2010.10.03 22:15 San Diego Chargers–Arizona Cardinals  
2010.10.03 22:15 Philadelphia Eagles–Washington Redskins  
2010.10.04 2:20 New York Giants–Chicago Bears  
2010.10.05 2:30 Miami Dolphins–New England Patriots  

 

Legfrissebb hírek

Csaknem 90 ezerért kelt el Wilt Chamberlain három dollárért vett felsője

Amerikai sportok
7 perce

A dél-amerikai szövetség elnöke támogatja az újabb létszámemelést a labdarúgó-vb-n

Minden más foci
26 perce

Silye Erik a Panathinaikosz ellen nem szeretne belefutni a késbe

Európa-konferencialiga
28 perce

Udvardy is a 16 közé jutott a hamburgi tenisztornán

Tenisz
34 perce

Antonelli 45 pontos előnnyel, csúcsformában érkezik a Magyar Nagydíjra

F1
42 perce

Zidane kapitányi megbízásának bejelentésére vár egész Franciaország

Francia labdarúgás
47 perce

A rendőrség nyomozást indított a Fradiváros ügyében

Labdarúgó NB I
54 perce

Völgyi Péter: Óriási harcot várok a csapatba kerülésért

Kosárlabda
1 órája