NFL: a Minnesota Vikings Favre nélkül parádézott a Buffalo ellen

Vágólapra másolva!
2010.12.05. 22:49
A tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) 13. fordulójában a Minnesota Vikings 38–14-re legyőzte a Buffalo Billst, úgy, hogy az együttes kezdőirányítója, Brett Favre hamar megsérült, és távollétében Tarvaris Jackson irányított.

Nem sokon múlott, hogy a Cincinnati Bengals alaposan megtréfálja a címvédő New Orleans Saintst, ugyanis egy perccel a meccs vége előtt még a hazaiak vezettek. Drew Brees azonban 34 másodperccel a vége előtt touchdownpasszt adott Marques Colstonnak, kialakítva ezzel a 34–30-as végeredményt. A Szentek running backje, Chris Ivory 117 yardot és két touchdownt futott, a hazaiaknál pedig Cedric Benson zárt két TD-vel, igaz, ő csak 49 yardot tett be a közösbe.

A Jacksonville Jaguars klasszisa, Maurice Jones-Drew karriercsúcsnak számító 186 yardot futott a Tennessee Titans ellen, és a Jaguárok 17–6-os győzelmükkel első helyre álltak az AFC Déli csoportjában – igaz, az Indianapolis Colts csak később lép pályára.

Brett Favre sorozatban 297. alapszakasz-mérkőzésén volt kezdő, de nem töltött túl sok időt a pályán a Buffalo Bills ellen. A Minnesota Vikings irányítóját ugyanis Arthur Moats linebacker keményen szerelte, és Favre a továbbiakban a vonal mellől szemlélte az eseményeket. A veterán quarterback azt láthatta, ahogy az őt helyettesítő Tarvaris Jackson 187 yardot és két touchdownt passzol (három interception mellett), Adrian Peterson pedig 107 yarddal és három futott touchdownnal segíti csapatát, amely végül 38–14-re verte meg a Buffalót.

A New York Giants elsősorban két futója, Brandon Jacobs és Ahmad Bradshaw remek teljesítményének köszönhetően nyerte meg a csoportrivális Washington Redskins elleni találkozóját. Mindkét játékos két-két touchdownt futott, előbbi 103, utóbbi pedig 97 futott yarddal vétette észre magát a 31–7-es Giants-sikert hozó meccsen. A Washington – amely hatszor adta el a labdát – utóbbi hét meccséből ötöt elveszített.

A Cleveland Browns 1970 óta először győzött Miamiban egy olyan találkozón, amelyen mindkét csapat játékosai nagyon sokat hibáztak. A Dolphins rugója, Dan Carpenter 60 yardos mezőnygólt rúgott a meccsen, ami az NFL történetének ötödik leghosszabb mezőnygóljának számít – igaz, ő sem tudta megakadályozni a Cleveland 13–10-es győzelmét.

Az elmúlt hetekben szenzációs formában játszó Kansas City-i elkapót, Dwayne Bowe-t levette a pályáról Champ Bailey, a Denver Broncos cornerbackje, de a Chiefs így is győzött csoportiválisa ellen, 10–6-ra, és továbbra is az élen áll az AFC Nyugati csoportjában.

Aaron Rodgers 298 yardot és három touchdownt passzolt, Greg Jennings pedig 122 elkapott yarddal és két touchdownnal járult hozzá a Green Bay Packers 34–16-os győzelméhez a San Francisco 49ers ellen. A vendégeknél a legjobb teljesítményt a tight end Vernon Davis nyújtotta, aki 126 yardot és egy TD-t tett be a közösbe.

 NFL
13. FORDULÓ
Miami Dolphins–Cleveland Browns 10–13
Green Bay Packers–San Francisco 49ers 34–16
Kansas City Chiefs–Denver Broncos 10–6
Minnesota Vikings–Buffalo Bills 38–14
Detroit Lions–Chicago Bears 20–24
Tennessee Titans–Jacksonville Jaguars 6–17
New York Giants–Washington Redskins 31–7
Cincinnati Bengals–New Orleans Saints 30–34
KÉSŐBB  
San Diego Chargers–Oakland Raiders  
Tampa Bay Buccaneers–Atlanta Falcons  
Seattle Seahawks–Carolina Panthers  
Arizona Cardinals–St Louis Rams  
Indianapolis Colts–Dallas Cowboys  
Baltimore Ravens–Pittsburgh Steelers  
HÉTFŐ ESTI MÉRKŐZÉS
New England Patriots–New York Jets  
CSÜTÖRTÖKÖN JÁTSZOTTÁK
Philadelphia Eagles–Houston Texans 34–24

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik