NFL: a Titans running backje Usain Bolttal futhat versenyt

Vágólapra másolva!
2010.01.04. 23:29
Címkék
Az ESPN értesülései szerint Usain Bolt és Chris Johnson képviselői azon munkálkodnak, hogy megszervezzenek egy futóversenyt a jamaicai atléta és a Tennessee Titans running backje között.

A 100 és 200 méteres síkfutásban is világcsúcstartó és egyeduralkodó Bolt győzelme elvileg borítékolható lenne, ám a két sportoló rövidebb távon mérné össze az erejét (azaz gyorsaságát), így pedig már más lenne a helyzet.

Bolt ugyanis finoman fogalmazva sem a legjobb rajtoló, és az NBC emberei rámutattak, hogy Bolt a pekingi olimpián a 100 méteres síkfutás döntőjében egy hajszállal lassabban futotta le az első negyven métert, mint Johnson az NFL Scouting Combine-on (ez egy évente sorra kerülő egyhetes eseménysorozat, amelynek keretén belül a főiskolás amerikaifutball-játékosok fizikális és mentális téren mérik össze erejüket az NFL-csapatok edzői, igazgatói és játékosmegfigyelői előtt).

Ennek tudatában nem meglepő, hogy Johnson 60 méteren vagy még rövidebb távon szeretne versenyt futni Bolttal, aki viszont ennél hosszabb távot részesítene előnyben.

Legfrissebb hírek

A Sigma Olomuc Baráth Pétert is benevezte a Konferencialigára

Európa-konferencialiga
25 perce

Manner Balázs: Sohasem vagyok elégedett magammal

Labdarúgó NB I
53 perce

Hayes duplázott az NHL-debütálásán, Stützle és Horvat is fontos gólt szerzett

Amerikai sportok
55 perce

Két magyar is bekerült a női vízilabda Eb álomcsapatába

Vízilabda
1 órája

NBA: Wembanyama parádézott Dallasban, Reaves 35 ponttal vezette győzelemre a Lakerst

Amerikai sportok
1 órája

Gera Dániel: Érdekelt, hogy százezer néző előtt futballozzak

Minden más foci
2 órája

Gera Dániel: Diósgyőrből Iránba; interjú Gyulay Zsolttal

E-újság
8 órája

Van Gerwen nyerte meg a darts Premier League első állomását

Egyéb egyéni
8 órája
Ezek is érdekelhetik